A jelenleg a szomszédban dúló háború kapcsán bizonyára sokakban merült fel a kérdés Magyarországon is, hogy milyen haderőt tudna megmozgatni a magyar honvédség egy esetleges támadás során, valamint hogy milyen szabályok vannak érvényben rendkívüli helyzet idején a sorkatonaság tekintetében.

Ebből készített gyűjtést az ÚjSzó.

Eszerint a hadkötelezettség újbóli bevezetésére akkor kerülhetne sor, ha külső fegyveres támadás veszélye állna fenn, vagy be is következik, esetleg szövetségi kötelezettség teljesítése miatt. Ennek előfeltétele a rendkívüli állapot bevezetése, esetleg az Országgyűlés külön döntése alapján kihirdetett megelőző védelmi helyzet. Ekkor Magyarország területén lakóhellyel rendelkező, nagykorú magyar állampolgárságú férfiakat katonai szolgálati kötelezettség terheli.

A potenciális hadkötelezettek kora a 18. életévét betöltöttektől az 50 évesekig tart. A felső korhatár 2018 őszéig 40 év volt. A jogszabály 10 évvel történő kiterjesztése nagyjából 850 ezer emberrel növelte meg a behívhatók számát.

A szolgálati kötelezettség keretében a hadköteles kifejezetten fegyveres katonai szolgálatot teljesít. A honvédelmi törvény emellett lehetőséget biztosít egyes, meghatározott esetekben, külön engedély alapján a fegyver nélküli katonai szolgálatra is. Külön lista van arról is, akiket nem hívhatnak be: akiket alkalmatlannak minősítettek, a három vagy több gyermeket nevelők, és azok akiknek házastársa katonai szolgálatot teljesít.

Az a hadköteles, aki katonai bevonulási kötelezettségének nem tesz eleget, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A békeidőszaki sorkatonaságot 2004-ben szüntették meg, de a békétől eltérő veszélyeztetettség időszakára továbbra is fenntartja e kötelezettség bevezetésének lehetőségét.

168ora, ujszo

Hirmagazin.eu

ElőzőAz orosz katonák hazaengedték a csernobili atomerőmű 64 dolgozóját..
KövetkezőBerki Krisztián Mexikóból üzent: „Szép napot Amigók” – videó
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza