Akármilyen nehézségek is jönnek, meg fogjuk őrizni a szerb-magyar barátságot, meg fogjuk őrizni a békét – mondta Orbán Viktor szombaton a szerbiai Újvidéken.

A Budapest-Belgrád vasútvonal Belgrád-Újvidék szakaszának ünnepélyes átadásán, az újvidéki vasútállomáson a kormányfő beszédében kiemelte: „itt van mindannyiunk fejében és szívében az a háború, ami Magyarország keleti határainál zajlik”.

EZ A HÁBORÚ A LEGROSSZABBKOR JÖTT, ÉS „MOST KOMOLY KIHÍVÁS ELÉ ÁLLÍT BENNÜNKET, HISZEN OLYAN SZÉPEN FEJLŐDTÜNK, OLYAN NAGY LENDÜLETTEL INDULTUNK MEG ÉS ANNYI SZÉP TERVÜNK VAN MÉG”

– MONDTA ORBÁN VIKTOR.

A világ most bizonytalanná vált, a szerbeknek és magyaroknak sok mindent újra kell gondolniuk – mondta, hozzátéve: „abban reménykedem, hogy ebben az újragondolásban Vucic elnök úrnak és nekem lesz szerepem” a következő választás után.

„BÉKÉT AKARUNK, ÉS AZ ÖSSZES NAGY TERVÜNKET A NEHÉZ KÖRÜLMÉNYEK ELLENÉRE AZ ÖNÖK ELNÖKÉVEL KÖZÖSEN MEG FOGJUK VALÓSÍTANI”

– JELENTETTE KI ORBÁN VIKTOR.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök a Budapest-Belgrád vasútvonal Belgrád és Újvidék közötti szakaszának felavatásán a vajdasági Újvidéken, 2022. március 19-én. FORRÁS: MTI/MINISZTERELNÖKI SAJTÓIRODA/MINISZTERELNÖKI SAJTÓIRODA/BENKO VIVIEN CHER

Az ünnepségen – amelyre a miniszterelnök Aleksandar Vucic szerb elnökkel együtt vonattal érkezett Belgrádból – Orbán Viktor elmondta:

SOHA NEM VOLT OLYAN KÖZELI ÉS SZOROS A BARÁTSÁG A MAGYAROK ÉS A SZERBEK KÖZÖTT, MINT MOST.

Kiemelte: az elmúlt 70 évben országokat kötöttek össze kelet-nyugati irányban, „és közben elfeledkeztünk arról, hogy milyen fontos összekötni területeket észak-déli irányból”. Így állt elő „az a méltatlan helyzet”, hogy Belgrádból eljutni Budapestre sok-sok órát vett igénybe, ami „nem normális dolog a 21. században” – vélekedett. Közölte: elhatározták, hogy összekötik a két országot, a két fővárost, „és ezzel könnyebbé tesszük a szerbek és a magyarok életét is.” Megjegyezte: „az igaz, hogy mi kicsit el vagyunk maradva önökhöz képest”, de „szeretném megígérni önöknek, hogy 2025-re Belgrádtól Budapestig ez a vasútvonal járható lesz”.

Hangsúlyozta: „a magyarok és a szerbek két nehéz sorsú történelmi nép”, de a szerb elnökkel folytatott együttműködés eredményeképpen „ma ez a két nép közel áll egymáshoz”. Kijelentette: „ez a mai nap arra bizonyíték, hogy mi ketten fantasztikus dolgokat fogunk még csinálni”.

„ISTEN ÉLTESSE A SZERB-MAGYAR BARÁTSÁGOT, SOK SIKERT ÉS NAGY GYŐZELMET KÍVÁNOK ÖNÖKNEK!”

– ZÁRTA SZAVAIT ORBÁN VIKTOR.

origo

Hirmagazin.eu