hirmagazin_2015-09-01_064347

Az ausztrál külügyminiszter felszólította hétfőn az európai országokat, hogy még nagyobb számban vegyenek részt az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni szíriai és iraki légicsapásokban, hiszen ily módon tudják segíteni a kontinenst sújtó migrációs válság megoldását.

Julie Bishop szerint a dzsihadista csoport az oka annak, hogy százezrek indulnak útnak Európába. „Az Európában menedéket keresők több mint 40 százaléka Szíriából érkezik, és nekünk egységes frontot kell képviselnünk a hatalmas tömegek elvándorlását kiváltó terrorszervezetek felszámolása érdekében” – hangsúlyozta a tárcavezető újságírók előtt.

Az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció tavaly nyár vége óta mér légicsapásokat Szíria és Irak azon részein, ahol az IÁ fegyveresei jelen vannak. „Már mintegy 60 ország támogatja valamilyen módon az Egyesült Államok vezette szövetséget” – mutatott rá Bishop. „Bizonyos országok azonban többet tehetnének a légitámadások terén” – hangsúlyozta az ausztrál külügyminiszter, hozzátéve, hogy a légitámadások hatékonynak bizonyulnak az IÁ térnyerésének és barbár cselekedeteinek megfékezésében.

Julie Bishop a The Australian című napilapnak adott interjúban még világosabban fogalmazta meg álláspontját a menekültválság kérdésében. A tárcavezető szerint Szíria és Irak szomszédjai, köztük Libanon és Jordánia viselik a menekültek által jelentett teher legnagyobb részét. Ezért gondolom azt, hogy az európaiaknak részt kell venniük Szíriában és Irakban a koalíció légicsapásaiban és erőfeszítéseiben – mondta. Az IÁ iraki állásai elleni légi támadásokban csupán néhány európai ország – mások mellett Nagy-Britannia és Franciaország – vesz részt.

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu