Iskola és iskola között óriási különbségek lehetnek. Pontosan tudják ezt a szülők is.
Szégyen vagy sem: az 5. d-vel nem bírtam. Szerdán hatodik órám is volt velük, és ilyenkor, ha hazaértem, hosszan meredtem magam elé, és azon gondolkodtam, vajon bedobjak-e egy felest, vagy sétáljak inkább le a Duna-partra, és nézzem, hogy úszik el a dinnyehéj. Az 5. d – vagy leginkább az 5. d néhány renitense – rendszerint kicsinált idegileg, ellenben a 8. a maga volt a béke szigete.
Nekik ideiglenesen az osztályfőnökük is voltam.
Szelíd gyerekek voltak, szerették egymást, volt valami kellemes, családias hangulat a körükben. Nem voltak szuper tanulók, de valahogy mindig vártam, hogy velük lehessek. Ahhoz azért, hogy egy fél évig, huszonkét évesen, általános iskolai tanár lettem, kellett néhány fura körülmény összjátéka.
Az egyik, hogy ne nekem való egyetemet válasszak, ahonnan harmadévben egy fél évre szabadságoljam magam. (Később pedig végleg lelépjek, de erről legyen elég ennyi.) A másik, hogy a helyi általános iskola biológia–kémia tanára veszélyeztetett terhes legyen, így kihagyjon majd’ egy egész félévet. A helyettesítést ennyi időre lehetetlen volt megoldani az iskolában. Ekkor jutottam az eszébe az iskolaigazgatónak.
Az egyik takarítónő jött át hozzánk azzal, hogy hívat az igazgató. Éppen A birodalom visszavág című filmet néztem háromezredszer; mit mondjak, kicsit már untam is. Kapva kaptam hát az ajánlatán – és 5. D ide vagy oda, életem egyik legjobb fél éve következett. Azt gondolom, egy intézmény általában olyan, amilyen a vezetése. Nos, ennek az általános iskolának ez csúcsidőszaka lehetett. Az igazgató híres volt a szigoráról, ugyanakkor arról is, hogy minden támogatást megad a tanároknak – anyagilag, erkölcsileg, szakmailag, mindenhogy. Jó hangulatú, újító, szeretettel teli intézménybe csöppentem, ahol egyáltalán nem éreztették velem, hogy képesítés nélküli évismétlő vagyok. Inkább segítettek és támogattak abban, hogy ne hasaljak el a rám nehezedő elvárások miatt.
Iskola és iskola között óriási különbségek lehetnek. Pontosan tudják ezt a szülők is. Például azok, akik az Alternatív Közgazdasági Gimnázium 60 helyére pályáznak. 460-an jelentkeztek oda: a túljelentkezés majdnem nyolcszoros. Nem is annyira a későbbi sikerek – a kitűnő felvételik meg a sok piros pont – miatt olyan nagy az érdeklődés. Sokkal inkább a mottó miatt: „A gyerek nem az életre készül, hanem él.” Nagyjából azért tudtam annak idején biológiát tanítani, mert olyan gimnáziumba jártam, ahol szintén hasonló volt a tanárok többségének a hozzáállása. Hogy a most kezdődő tanévben három új Waldorf-iskola is indul, de még a Prezi nevű cég is iskolát alapít, azt jelzi, hogy egyre nagyobb a szülői igény arra, hogy a gyerekeket pozitív légkörben tanítsák, hogy kihozzák belőlük a legjobb teljesítményt, hogy kreatív módon tanuljanak valóban hasznos dolgokat.
Hogy ne utálják meg az iskolát és a tanulást, hanem valóban arra készüljenek fel, hogy sikeres és boldog emberek lehessenek. Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium igazgatója szerint a közoktatás is sok mindent átvett az alternatív iskolákban bevált programokból. Csak bízom benne, hogy ez nem csupán egy udvariassági fordulat. Cserébe megígérem, hogy én sem fogok visszatérni a katedrára.
Forrás: Bus István, metropol
Korrektúra: www.hirmagazin.eu
