hirmagazin_2015-08-25_114938
Útinformációs mobilapplikációt fejlesztett ki a rendőrség, a keddtől letölthető ingyenes alkalmazás baleseti értesítésekkel és egyéb közlekedési információkkal segíti az úton levőket – jelentette be Pető János rendőr ezredes sajtótájékoztatón Budapesten.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) rendszertervezési és fejlesztési osztályának vezetője elmondta: a rendőrség belső erőforrásból készített alkalmazása jelenleg Android, de pár napon belül iOS és Windows Phone operációs rendszereken is elérhető lesz.

Hangsúlyozta: a fejlesztéssel a rendőrség szolgáltató jellegét kívánták erősíteni, a balesetek mellett a korlátozásokat és az alternatív útvonalakat is jelölik a programban.

Az alkalmazást ismertetve kifejtette: két alpontot jelenítettek meg, az egyik az útinformációs adatokat tartalmazza, a másik pedig a határinformációs értesítéseket. Az applikációban digitális térképen is bejelölik piros piktogrammokkal a baleseti helyszíneket, illetve a felhasználó területi szűrőket is beállíthat, valamint GPS alapon a közlekedő a közvetlen környezetére vonatkozó útinformációs adatokhoz is hozzájuthat.

A közelben lévő balesetekről hangjelzéssel ad értesítést a program, de külön jelölik azt is, ha egy adott útszakaszon lassú a haladás. A határforgalmi adatok között az átkelők nyitva tartási ideje mellett azt is feltüntetik, hogy mennyit kell várakozniuk a közlekedőknek a határállomáson.

Az információk közösségi portálon is megoszthatóak, de akár e-mailben, SMS-ben is továbbíthatóak.

Hablicsek Nikoletta, az ORFK ügyeleti főosztályának vezetője arról beszélt, hogy a Rendőrségi Útinformációs Rendszerben (RUTIN) megjelenő baleseti információk forrásai elsődlegesen a rendőrség megyei és fővárosi tevékenységirányítási központjaiba érkező lakossági bejelentések, amelyek adatai alapján küldik ki az ügyeletesek az első értesítést. A helyszínre irányított rendőrök visszajelzései alapján új, pontosabb értesítések jelenhetnek meg az applikációban. Ekkor már konkrét információkat közöl a rendőrség a forgalomkorlátozó intézkedésekről, így például a félpályás vagy teljes útlezárás várható időtartamáról, illetve a terelési útvonalakról. A program azt is jelzi, ha az adott korlátozás megszűnt.

Arra a kérdésre, hogy számos hasonló applikáció elérhető már, miért volt szükség erre az új alkalmazásra, Csiszér-Kovács Viktória, az ORFK szóvivője azt mondta: a rendőrség nem kíván versenyezni egyetlen hasonló fejlesztéssel sem, a RUTIN a rendőrség saját terméke, amelyben az információk hitelesek és pontosak, illetve első kézből, a rendőrségtől származnak.

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu