hirmagazin_2015-08-24_190148

Nagy-Britannia katonákat küldött Afrikába, hogy a helyi vadőröket kiképezve segítse az agyaruk miatt megtizedelt erdei elefántok védelmét. A tizenkét brit katona Gabonban teljesít szolgálatot az ottani elnök, Ali Bongo kérésére. A katonákat Észak-Írországból vezényelték az afrikai országba, ahol egy félreeső támaszponton irányítják a vadőrök kiképzését, megtanítják nekik, hogyan kell megfigyelni az orvvadászokat és azt, hogy miként segíthetnek törvény elé állítani őket.

Gabonban egyre nagyobb méreteket ölt az afrikai és az ázsiai után legnagyobb elefántfaj, az erdei elefántok orvvadászata. Az ott élő egyedek agyara egyenes és rózsaszínes árnyalatú, ezért különlegesnek számít. A Minkébé nemzeti parkban élő populáció 22 ezerről mára 15 ezerre csökkent. Gabon erdei elefántjainak harmadát veszette el az utóbbi években, de még mindig 40-45 ezer példány él az országban, ez a teljes afrikai állomány mintegy fele.
Az elefántcsont iránt elsősorban Ázsiában nagy a kereslet. Az elmúlt három évben százezer elefántot mészároltak le agyaráért Afrikában.

A kőolajban gazdag Gabon elnöke az állatok védelmében hozott intézkedések között bejelentette, hogy az orvvadászatért járó eddigi pár hónapos szabadságvesztést hároméves börtönbüntetés váltja fel.

Amerikai tengerészgyalogosok már tartottak kiképzést a helyieknek, és helikoptereket is biztosítottak a megfigyeléshez, Nagy-Britannia pedig keresőkutyákat küldött a gaboni főváros, Libreville repülőterére, hogy segítségükkel kiszúrják a csempészeket.
Nagy-Britannia élenjár a vadorzás elleni nemzetközi harcban, amelynek nagykövetei között van Vilmos cambridge-i herceg és jelenleg is éppen Afrikában tartózkodó fivére, Harry herceg is. Vilmos a védnöke az afrikai vadvilág védelmében 1990-ben létrejött Tusk Trust nevű brit szervezetnek.

Forrás: mixonline; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu