Egy erdélyi várkastély – Vajdahunyad vára – is helyet kapott a népszerű Tourism Review turisztikai honlap által összeállított listán, amely Európa 10 legszebb kastélyát ajánlja az utazóknak. A listán egyetlen olyan ország található, amelyik több kastéllyal is képviselteti magát: Németország.

2015-08-20_072841

Hunyadi János kormányzósága alatt a várban élt felesége, Szilágyi Erzsébet. Az apjától örökölt kicsiny erősséget Hunyadi János ekkor építette ki rangjához méltó lovagvárrá. Később két jelentős építési periódus formálta a várat: Bethlen Gábor 17. század eleji és Zólyomi Dávidné század közepi átalakításai.

1618-ban került az iktári Bethlen család tulajdonába. Bethlen Gábor átalakíttatta és külső védművekkel erősíttette meg a várat, majd az uradalommal együtt unokaöccsének, Bethlen Istvánnak adományozta. Annak 1632-es halála után rövid ideig felesége, Széchy Mária lakta.

1648-ban Zólyomi Dávidné Bethlen Katalin szerezte meg. Egyik épülete 1685-ben „vasas ház”-ul, azaz vasraktárként szolgált. 1725-től a kincstári uradalom hivatalai kaptak benne helyt. A várat utoljára 1784-ben használták katonai célra, amikor a vármegyei nemesség nagy része itt talált védelmet a Horea-felkelés elől.

A vajdahunyadi várhoz több legenda is fűződik. Az egyik legnépszerűbb a várkútra vonatkozik. E szerint egyik alkalommal Hunyadi János felesége, Szilágyi Erzsébet a szolgákkal veszekedett, amiért nem volt friss víz a konyhán. Hunyadi Jánosnak eszébe ötlött, hogy valamit kezdhetne a várban tartott török foglyokkal ez ügyben, ezért maga elé rendelt három törököt, és a következő ajánlatot tette nekik: ha a várudvarban kutat ásnak, amelyből jó minőségű, iható víz fakad, akkor szabadon engedi őket. Igen ám, de a vár egy hatalmas sziklára épült. A törököknek azonban volt idejük, és 15 év alatt sikerült teljesíteni a célt. Ám ekkor már nem élt Hunyadi, és a felesége nem tartotta magára vonatkozóan érvényesnek férje ígéretét, és nem engedte szabadon a foglyokat. A történet másik verziója szerint Szilágyi Erzsébet parancsot adott a foglyok megölésére.

A másik legenda szerint Zsigmond király egyik győzedelmes hadjáratából hazatérve megismerkedett egy gyönyörű lánnyal, Erzsébettel. Egy gyűrűt adott neki zálogul arra az esetre, ha gyereke születne tőle. A gyerek megszületett, Erzsébet pedig felvitte Budára a királyhoz. Útközben a gyűrűt egy holló kikapta a gyerek kezéből, ám nem sikerült elrepülni vele, mert lenyilazták. A király amikor meglátta a zálogba adott gyűrűt, a gyereknek adományozta Hunyadot, és a család jelképévé tette a csőrében gyűrűt tartó hollót. Így lett Hunyadi János Vajdahunyad ura.

A listán szereplő kastélyok pedig a következők:

– Hohenzollern kastély, Németország
– Bouzov kastély, Csehország
– Eilean Donan kastély, Skócia
– Neuschwanstein kastély, Németország
– Vajdahunyad vára, Románia
– Hohenwerfen kastély, Ausztria
– Predjama kastély, Szlovénia
– Castillo de la Mota, Spanyolország
– Carreg Cennen kastély, Wales
– Castelo De Guimaraes, Portugália

2015-08-20_072950

2015-08-20_073010

Forrás: Arany gondolatok