Újragondolná a jelenleg hatályos, „elavult” csendrendelet a VI. kerület önkormányzata.

A lakosok egy része üdvözli a döntést, és nagyobb nyugalmat, köztisztaságot remél, az éjszakai klubok tulajdonosai pedig a végleges bezárástól tartanak.

Fellángolt a vita a terézvárosi éjszakai élet többedszeri újraszabályozásáról. Míg a helyiek többsége nem kér a bulizókból, és nyugodtabb életet akar, a szórakozóhelyek és közönségük a végleges bezárástól tartanak.

A terézvárosi önkormányzat egy 21 kérdésből álló kérdőívet tett közzé, amely a kerületiek és a vendéglátóhelyek együttélésével foglalkozik. A konzultáció elsősorban a szórakozóhelyek és teraszok nyitvatartásáról szól, de szerepelnek a köztisztaságról és a parkolókban ideiglenes működő teraszokról szóló kérdések is. A kérdőívet csak a helyi lakosok és a kerületi dolgozók tudják kitölteni.

A fiatalok féktelen jókedve és a bulik utáni szemét gyakran megzavarja a helyiek nyugalmát (Fotó: Metropol)

 

A lakókat és a vendéglátósokat is megkérdezik

A terézvárosi önkormányzat szerint ideje megújítani a helyi csendrendeletet, ami szerintük – részben a járványnak köszönhetően – már elavult.

„Terézváros a belváros szerves része, elhelyezkedéséből adódóan természetes a vendéglátóhelyek, szórakozóhelyek és kulturális intézmények nagyobb száma is”

– közölte a Metropol megkeresésére az VI. kerületi önkormányzat sajtóosztálya.

Fontosnak tartják, hogy a kerületi vállalkozók, az ide szórakozni járók és a rendfenntartó szervek is elmondhassák a véleményüket.

Helyi fiatalokat kérdeztünk, zavarják-e őket a szórakozóhelyek

A Metropol megkérdezte a kerületben élő fiatalokat is, akik koruknál és lakhelyüknél fogva mindkét oldalt, a bulizókat és az nyugalomra vágyókat is képviselhetik.

„Engem a szórakozóhelyek alapvetően nem zavarnak, annak ellenére sem, hogy párhuzamos utcában lakom a Király utcával” – mondta Ágnes.

Ágnes szerint a közbiztonsággal alapvetően nincs baj, de fiatal lányként este a részeg hajléktalanok miatt nem mindig érzi magát biztonságban.

„Összességeben meg vagyok elégedve a mostani helyzettel” – mondta el Samu, aki bulizni inkább a szomszédos VII. kerületbe jár.

Ahhoz, hogy kultúra legyen, kell az esti-éjszakai bevétel”

A Metropol megkérdezett egy helyi klubtulajdonost is, aki úgy véli, ha tovább szigorítják a csendrendeletet, azzal gyakorlatilag aláírnák az este 10 után is nyitva tartó helyek halálos ítéletét.

– osztotta meg a Metropollal Filep Ákos, a Gödör klub tulajdonosa.

 Menekülnek a kerületből a szórakozóhelyek

Egy nevét elhallgatni kívánó klubtulajdonos szerint az éjszaka is nyitva tartó klubok és romkocsmák fokozatosan „elmenekültek” a VI. kerületből, miután az önkormányzat 2009-ben megszigorította a csendrendeletet.

Az önkormányzat a lakosok és a helyi vállalkozók segítségével alkotja meg az új csendrendeletet (Fotó: Nagy Zoltán/Metropol)

A klubok egy része a szomszédos VII. kerületbe tette át a székhelyét, főként a Király, az Akácfa és a Kazinczy utcákba, a helyben kitartó egységek pedig többnyire tönkrementek. Terézváros akkor a lakók kezébe adta a döntést: az éjszaka is nyitva tartó üzleteknek meg kellett szerezniük ehhez a házban lakók több mint felének az írásos hozzájárulását.

A 2009-es rendelet körülbelül 2500-3000 üzletet érintett a kerületben. 2012-ben a csendrendeletet kiterjesztették, és akkor már egy helyet a szomszédok kérésére is bezárásra kötelezhettek este 10 után. A terézvárosi önkormányzat akkor már csak 273 üzletnek engedélyezte a lakók által is támogatott „eltérő nyitvatartási engedélyt”.

A Nagymező utca már a 20-as években is vigalmi negyed volt

A mai Nagymező utca és Király utca vonzáskörzetében korábban is működött vigalmi negyed, amely a 20-as és 30-as években élte a virágkorát. Számos írónk és költőnk is megénekelte a híres „pesti éjszakákat”.

Az amerikai Variety magazin a legpezsgőbb éjszakai élettel rendelkező nagyvárosok között New York, London, Párizs és Berlin mellett még Budapestet említette meg.

1935-ben a walesi herceg kimondottan a legendás magyar mulatók miatt látogatott el a magyar fővárosba.

A Nagymező utcában működött a magyar Moulin Rouge,

de itt volt a szintén a vastagabb pénztárcájúakat váró Arizona, és a Parisian Grill is. A „boldog békeidőkben” nyüzsgő éjszakai élet volt még a Nagykörút-Andrássy út vonzáskörzetében és a Városliget környékén.

ripost, metropol

Hirmagazin.eu