Magyarország jelentős anyagi kedvezményekkel rendezheti meg idén a vizes világbajnokságot – mondta Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, a szervező-bizottság vezetője azt követően, hogy bejelentették: június 18. és július 3. között Magyarország ad otthont a vizes-vb-nek.

„Miután egy hete eldőlt, hogy Fukuoka idén sem tudja megrendezni a világbajnokságot, a vizes világ sportolói kétségbeestek, hiszen azt gondolhatták, hogy az a rengeteg munka, amit elvégeztek, kárba vész. Az úszó- és a vízilabda-szövetség érzékelte a nyomást, és azt gondoltuk, Magyarország egy zseniális helyszín, a magyarok pedig már sokszor bizonyították, hogy kiváló házigazdák, remek szervezők” – mondta Wladár Sándor, hozzátéve, hogy a FINA-val folytatott tárgyalás során jelentős anyagi kedvezményezeket tudtak kiharcolni, hiszen közös érdekek találkoztak.

Hozzátette, ez a rendezés nem érinti a 2027-es olimpiai kvalifikációs világbajnokságot, amelynek ugyancsak Magyarország ad otthont.

Wladár Sándor kijelentette, nem szeretnének versenyezni a 2017-es budapesti világbajnoksággal – ahol a szinkronúszást például a Városligetben bonyolították le –, hiszen most az a legfontosabb, hogy versenyzési lehetőséget biztosítanak a sportolóknak.

A lebonyolítással kapcsolatban elhangzott, hogy a szokásostól eltérően ezúttal a világbajnokság első hetében rendezik majd meg a medencés úszók küzdelmeit, mivel augusztusban, Rómában már Európa-bajnokságra kerül sor.

A világbajnokság ezúttal csakis a meglévő létesítményekben zajlik majd:

  • az úszás és a műugrás a Duna Arénában,
  • a szinkronúszás a margitszigeti Széchy-uszodában,
  • a vízilabda a Hajós ötvenese mellett ellátogat Debrecenbe, valamint a vadonatúj soproni és szegedi komplexumba,
  • a nyíltvízi úszók pedig a tervek szerint a tavalyi Eb-n kiválóan debütált Lupa-tavi helyszínen küzdenek majd.

A költséghatékonyság része többek között az is, hogy a Duna Aréna nézőterét nem kell majd az öt évvel ezelőtti méretűre duzzasztani, a FINA jóval kevesebb vendéggel képviselteti magát, illetve nagyjából a felére csökkentette a jogdíjaknak és a pénzdíjaknak a szervezőkre eső részét.

Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke elmondta, ez a nemzet világbajnoksága lesz, ugyanis a sportág mérkőzéseit nemcsak Budapesten, hanem Sopronban, Debrecenben és Szegeden bonyolítják le.

„Egy hazai rendezésű világbajnokság minden sportoló álma, hiszen szent dolog otthon játszani, a fantasztikus szurkolóink előtt” – nyilatkozott Vári Attila, aki felszólított mindenkit arra, ne használják fel a világbajnokságot politikai haszonszerzésre, hanem együtt szurkoljanak a magyaroknak.

Molnár Tamás, a FINA vízilabda-bizottságának tagja, az MVLSZ alelnöke hangsúlyozta, ennek a vb-nek a lehetősége egy óriási győzelem, amely a kormány és a magyar sport elmúlt tizenkét évének munkáját dicséri.

Mihók Attila, a világbajnokságot a MÚSZ-szal és az MVLSZ-szel közösen szervező Nemzeti Sportügynökség vezérigazgatója elmondta, a nyitó- és záróünnepséget is szerény körülmények között tartják majd, ugyanakkor teljes sportolói létszámmal rendezik az eseményt, amely 100 ezer vendégéjszakát jelent a magyar turizmus számára.

A költségek terén nagyon visszafogott büdzsével terveznek, a bevételi oldalon azonban szeretnék maximalizálni a számokat.

A sportolókat a sajtótájékoztatón a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka képviselte, aki felidézte, karrierje legszebb emléke volt a Duna Arénában aratott sikere. „Nemcsak a magyaroknak, hanem a világ úszósportjának is nagy lehetőség ez. Magyarország már másodszor dob mentőövet a sportolóknak” – mondta a kilencszeres nagymedencés világbajnok, utalva ezzel arra, hogy a 2017-es világbajnokságot Mexikó visszalépését követően vállalta el Magyarország.

A sajtótájékoztatóba online kapcsolódott be Penelope Heyns kétszeres olimpiai bajnok dél-afrikai úszó, a FINA sportolói bizottságának vezetője, Büro-tag, aki elmondta, a szervezet véleménye az volt, ha olyan helyszín kell, amely ilyen rövid időn belül le tudja bonyolítani a világbajnokságot, akkor az Magyarország. Hozzátette, amikor Fukuoka tavaly első ízben elhalasztotta a világbajnokságot, több sportoló is inkább a visszavonulást választotta a felkészülés eltolásával ellentétben, ezért is van nagy szükség a vb megtartására.

Idén Fukuokában került volna sor az eredetileg 2021-ről elhalasztott vb-re, ám a FINA a múlt kedden hivatalosan megerősítette, hogy a koronavírus-járvány miatt egy évvel eltolt, 2022. május 13-29-re tervezett eseményt 2023. július 14. és 30. között bonyolítják le, a 2023 novemberére kiírt dohai vb-t pedig 2024 januárjára halasztják.

A nemzetközi szövetség a 2022-es budapesti vb-ről hozott mostani döntését azzal indokolta, hogy ezzel a sportolók lehetőséget kapnak arra, miszerint idén nyáron is egy világméretű eseményen szerepeljenek.

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor
Forrás: Infostart.hu / Hirmagazin.eu