Már a rendőrség is nyomoz a törött combcsontú kisfiú ügyében

﷯Petike combcsontja eltört, de csak a harmadik kórházban gipszelték be a lábátPetike combcsontja eltört, de csak a harmadik kórházban gipszelték be a lábát

Igazságügyi szakértőt is kirendelnek majd annak megállapítására, hogy a János Kórházban miért nem vették észre a tíz hónapos kisfiú sérülését.

„Miután megtettem a feljelentésemet a törött combcsontú kisfiam nem megfelelő kórházi ellátása miatt a XII. kerületi kapitányságon, pár nappal későbbre, január 21-re már behívtak és tanúként meghallgattak.

Kedveld és ajánld a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Elmondták, hogy másokat is kikérdeznek majd, és igazságügyi szakértőt rendelnek ki az ügyben” – sorolta Galsa Péter a Blikknek.

Másfél hete írtuk meg, hogy tavaly december közepén egy házaspár elképesztő kálváriát járt be 10 hónapos, combcsonttörést szenvedett kisfiukkal. Petikére hét éves nővére véletlenül ráesett, és a szülők a síró gyerekhez azonnal mentőt hívtak. Este nyolc óra után értek be a János Kórházba, ahonnan az éjszaka közepén haza is küldték a kisfiút és az anyját, mondván, a gyereknek semmi baja nincs.

Másnapra a kisfiú állapota semmit nem javult. A szülők a járásilag illetékes Bethesda Kórházba mentek be a gyerekkel, ám hosszú órákon át hiába vártak, semmi nem történt, ezért Petike háziorvosának segítségével a Madarász utcai gyerekkórházba mentek, ahol az azonnali vizsgálat és röntgen alapján derült ki, hogy a kicsinek eltört a combcsontja.

Különböző álláspontok az ügyben

A János Kórház lapunkkal azt közölte, a kis pácienst két orvos alaposan megvizsgálta, röntgent azért nem csináltak, hogy a kisfiút ne tegyék ki indokolatlan sugárterhelésnek. A szülőktől pedig azt kérték, ha további panaszok vannak, menjenek vissza hozzájuk.

„A János Kórház részéről azt állítják, hogy alapos vizsgálatot végeztek, ám a feleségem elmondása szerint a gyermeket kopogtatással vizsgálták meg, fél másodpercig próbálták négykézlábra állítani, de a gyermek keservesen sírt, amit az orvosoktól való félelemmel magyaráztak, megijedt az orvosoktól” – hozta fel az apa. „A szülő egyébként milyen orvosi gyakorlat alapján tudná a rejtett sérüléseket feltárni? Nem erre való a kórházi ellátás?”

Kedveld és ajánld a Hirmagazin.eu Online Médiát!

„Továbbá a nejemmel azt közölték, hogy röntgenvizsgálatra azért nem került sor, mert a jelen lévő öt-hat főből senki nem akadt, aki a más épületben lévő vizsgálóba átkísérte, átvitte volna a gyermeket és a feleségemet.” Galsa Péter megjegyezte, hogy a kórház hiába hivatkozik arra, hogy gond esetén visszavárták őket további vizsgálatra, az ambuláns lapon az áll, hogy területileg illetékes gyermeksebészetre menjünk be, ami az esetünkben a Bethesda Gyermekkórház.”

Az apa hangsúlyozta, hogy ő nem orvos, de szerint egy törött végtag nem megfelelő kezelése akár maradandó sérülést is okozhatott volna, sőt akár vérrögképződés, szepszis is kialakulhatott volna, ami a gyermek életét is veszélyeztette volna.

Az apa panaszt tett az Alapvető Jogok Biztosánál, az EMMI-nél és az NNK-nál is. Utóbbi lapunkkal azt közölte, hogy a panasz kivizsgálása folyamatban van.

blikk nyomán

Hirmagazin.eu