A férfi megtudta, hogy szépséges kedvese eredetileg férfinak született, de ami ez után történt, az nagyon érdekes.

A 32 éves Jamie Pandit már a szexen is túl volt új párjával, amikor kibukott belőle az igazság – írja a Daily Mail.

Fotó: Instagram

 

A Bangladesben született, de Torontóban élő Jamie 16 éves korában váltott nemet – igaz, már 14 éves kora óta tisztában van a valódi identitásával. Tiniévei során annyi gúnyolódásban volt része, hogy a titkot inkább csak a legközelebbi családja előtt fedte fel.

“16 évesen fiúként hagytam el a házat, és a nyilvános vécében öltöztem át nővé. Aztán hazafelé ismét átöltöztem, hogy senki ne vonhasson kérdőre”– meséli erről az időszakról.

17 évesen aztán mindent újrakezdett, amikor elköltözött otthonról, és az ontariói Londonban nőként folytatta az életét.

Ekkor kezdte a hormonterápiát tesztoszteronblokkoló szerekkel, ám teljes értékű nőnek csak azóta érzi magát, hogy 24 évesen nemváltó műtéten is átesett. Ekkor visszaköltözött a családjához, de a közvetlen körén kívül nem tudták, korábban milyen életet élt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jamie (@justjamiep) által megosztott bejegyzés

Mindez megváltozott, amikor a műtétje után randizni kezdett, és összejött a 38 éves Phillel. Azonnal lángra lobbant a szerelem köztük, de Jamie-nek így is óriási nehézségbe került elárulnia a barátjának az igazságot: habár már egymás családjával is találkoztak, és a szexen is túl voltak, még mindig nem tudta, hogyan kezdhetne bele.

“Előtte hetekig rettegésben éltem, hátha valaki rájön és elszólja magát előtte. Senki nem készíthet fel arra a rémisztő pillanatra, mert nem tudod, hogyan fog a másik reagálni. Transzneműként randizni idegtépő, hiszen ez visszatérő probléma”– mondta.

Végül egy romantikus New York-i hétvége előtt állt elő a vallomással.

Nagy meglepetésére Phil így válaszolt: “Annak látlak, aki valójában vagy. Nő vagy, és gyönyörű vagy.” Jamie ezután könnyekben tört ki: “Nagyon örültem, hogy volt bátorságom meglépni ezt. Azt éreztem, hogy valaki végre önmagamért szeret!”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jamie (@justjamiep) által megosztott bejegyzés

Forrás: Ripost / Hirmagazin.eu

Fotó: Instagram