Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Embercsempészés gyanúja miatt indult büntetőeljárás az ellen a bolgár sofőr ellen, aki kilenc külföldinek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében…

Rajtavesztett az embercsempész, rendőreink elfogták, és az általa szállított migránsokat is! Köszönjük!

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztály által kiadott jelzés alapján a rendőrök 2021. december 18-án 6 óra 15 perckor Székesfehérvár belterületén ellenőriztek egy német honosságú gépjárművet, valamint 32 éves bolgár állampolgárságú sofőrjét.

A járműben kilenc felnőtt férfi utazott, akik magukat afgán, illetve szír állampolgárnak vallották. Az utasok személyazonosságukat, valamint magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták, ezért őket az egyenruhások a jármű vezetőjével együtt elfogták és előállították a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságra.

A gépjármű előfutója egy német honosságú személygépkocsi volt, melynek ugyancsak bolgár állampolgárságú sofőrjével és utasával szemben szintén intézkedtek az egyenruhások.

A rendőrök a magyar jogszabályoknak megfelelően intézkednek az illegális migránsok ideiglenes biztonsági határzárhoz való visszakíséréséről.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza

Vigyázat, figyelem, itt az évszázad átverése: áltraffipaxok és bírságot beszedő álrendőrök?

Géza
Megszakítás