Románia – Nehéz idők járnak az orvosokra, annyi szent.

A koronavírus-járvány alaposan próbára teszi az egészségügyi dolgozókat, mind fizikai, mind mentális szempontból. És most nem is csak arról van szó, hogy éjt nappallá téve kell ellátniuk a koronavírus-fertőzéssel beutalt betegeket – rosszabb esetben lélegeztetőgépre kapcsolt, magatehetetlen súlyos eseteket –, hanem egyéb nehézségekkel is meg kell küzdeniük a járvány kapcsán.

Például az emberi ostobasággal.

A bukaresti Szent Pantelimon kórház szóvivője szerdán este például elmesélte, hogy a sürgősségi személyzetének idegeit egy fiatal nő tette próbára, aki egyszer csak azzal állított be, hogy

felvette ugyan az oltást, de most már szeretné, ha eltávolítanák a szervezetéből.

Az ok: tudja, hogy a vakcinával chipet juttattak a testébe, de most már megbánta, hogy beadatta, úgyhogy legyenek szívesek kivenni onnan.

Ezzel tanúbizonyságot tett arról, hogy nem sokat javult a helyzet február óta, amikor egy felmérés kimutatta: a romániaiak közel 40 százaléka meg volt győződve arról, hogy az oltással chipet akarnak a szervezetébe juttatni, hogy azzal nyomon követhető és/vagy manipulálható legyen.

Mint kiderült,

a nő eleve ódzkodott attól, hogy beoltassa magát, de végül a családja meggyőzte.

Az orvosok az első döbbenetből felocsúdva megpróbálták szépen elmagyarázni neki, hogy az általa hitt dolgok nem állnak túl szoros kapcsolatban a valósággal, és legalább annyit sikerült elérni, hogy végül nem nyaggatta őket tovább, és elment. De nem tűnt úgy, hogy maradéktalanul sikerült meggyőzni.

Igaz, tulajdonképpen nem árt az eset pozitív oldalát nézni: legalább beoltatta magát.

foter

Hirmagazin.eu

ElőzőJócskán megcsappant a kereskedelmi gáztározók töltöttsége: meglepő, de érthető?
KövetkezőHa fontos a biztonság – avagy mire jó a szakaszolókapcsoló?
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza