Hogyan formálják át mindennapi életünket az egymásra ható új technológiák? Mi lesz a forradalmi fejlesztések hatása? Hogyan alakul majd a közlekedés, a vásárlás, az oktatás vagy a szórakozás jövője?
Hogyan fest majd egyebek közt az egészségügy, az élettartam a nem is olyan távoli jövőben? Egyáltalán: mikor jön el az, amit jövőnek nevezünk? Ezeket a kérdéseket tárgyalja a HVG Könyvek által gondozott A jövő gyorsabban itt lesz, mint gondolnánk című könyv, melynek több részletét bemutatjuk a következő hetekben.
A méret a lényeg?
A Harvard kémiaprofesszora, Charles Lieber 2015-ben megpróbált megoldani egy nehéz problémát a neuromoduláció új területén. Az elmúlt néhány évtizedben mélyagyi stimulációs eszközöket fejlesztettek ki a Parkinson-kórban szenvedők számára. Az éber páciens koponyájába lyukat fúrnak, és beültetnek egy készüléket, amely elektromos impulzusokat küld az agy mozgásért felelős területeire. Mindez szinte rutineljárássá vált: eddig több mint 100 ezer implantátumot ültettek be. Azoknál a betegeknél, akiknél az egyéb kezelési módok hatástalannak bizonyultak, a mélyagyi stimuláció az egyetlen lehetőség a mozgászavarok és a remegés csillapítására.
Sajnos a kezelésnek mellékhatásai is vannak, mégpedig meglehetősen különösek. A leggyakoribb a játékszenvedély kialakulása. A másik, hogy a munkamániások kanapéhuszárokká lustulnak. A harmadik a krónikus depresszió. Mi az oka mindennek? A méret.
Az idegsebészek, ha rajtuk múlna, az egyes neuronok szintjén kezelnék az agyat, de a jelenleg használatos mélyagyi stimulációs eszközök túl nagyok az ilyen pontossághoz.
Ha a mai implantátumokkal próbálnánk egyes neuronokat stimulálni, olyan volna, „mintha Csajkovszkij első zongorakoncertjét kisteherautó méretű ujjakkal próbálnánk lejátszani”, ahogyan az MIT anyagtudományi professzora, Polina Anikeeva 2015-ös TED-előadásában érzékletesen rámutatott.
Videó:
