Sokan életüket vesztették a pusztító tornádóban, amely az éjszaka folyamán átsöpört Kentucky államon – jelentette a The Washington Post című amerikai napilap Andy Beshearre, Kentucky kormányzójára hivatkozva szombaton.

Szombati sajtótájékoztatóján Beshear közölte: a forgószél halálos áldozatainak száma csak az általa vezetett tagállamban akár 70-100 is fő lehet, és folyamatosan érkeznek a szívszorító hírek. Később azt mondta: hetvennél biztosan többen meghaltak a katasztrófában.

Joe Biden amerikai elnök elképzelhetetlen tragédiának nevezte a történteket. Twitter-üzenetében kiemelte, hogy a szövetségi hatóságok együtt dolgoznak az érintett államok hatóságaival a mentésben és a kutatásban.

A Kentucky délnyugati vidékén fekvő, alig több, mint tízezer lakost számláló Mayfield városka szenvedte el a legnagyobb pusztítást. A városban beomlott egy gyár teteje is, a romok alatt sok lehet a halott – mondta el a kormányzó.

A középnyugati tagállamban rendkívüli állapotot hirdettek.

A Kentucky mellett délre fekvő Tennessee államban legalább hárman haltak meg az ítéletidő miatt – írta a The Washington Post az egyik helyi illetékesre hivatkozva.

Halálos áldozatokat követeltek a tornádók Arkansas államban is, ahol legalább két ember meghalt és öt megsérült,

amikor az egyik tornádó megrongálta egy idősotthon tetejét Monette városkában.

MAYFIELD, KY - DECEMBER 11:  Emergency crews search through the flattened Mayfield Consumer Products building on December 11, 2021 in Mayfield, Kentucky. Multiple tornadoes tore through parts of the lower Midwest late on Friday night leaving a large path of destruction and multiple fatalities. (Photo by Brett Carlsen/Getty Images)
Katasztrófavédelmi egységek vizsgálják át egy, a tornádóban elpusztult áruház romjait Mayfieldben, Kentuckyban. Több tornádó pusztított a közép-amerikai térségben helyi idő szerint péntek este. (Photo by Brett Carlsen/Getty Images)

 

Illinois déli részén, Edwardsville térségében a heves viharok következtében beroskadt az Amazon internetes kereskedőcég logisztikai központjának tetőszerkezete. Többen megsérültek, és mintegy száz ember az épületben rekedt. A collinsville-i katasztrófaelhárítás szakemberei szombat hajnalig dolgoztak a bent rekedtek kiszabadításán. A raktár egyharmada romokban áll. Az amerikai hírtelevíziók és a közösségi média által közzétett felvételek szerint az edwardsville-i raktár tetejének egy része beomlott, falak dőltek le, törmelékek borítják a helyszínt. A rendőrség szerint vannak halálos áldozatok. A sérültek pontos számát egyelőre nem tudni, a helyi mentőszolgálat azonban tömegsérüléssel járó incidenst emlegetett a Facebookon.

A CNN amerikai hírtelevízió szerint legalább 24 tornádó söpört végig az öt érintett amerikai tagállamon.

Nyitókép: Brett Carlsen/Getty Images
Forrás: Infostart.hu / Hirmagazin.eu