Súlyosabban büntetnék az állatok megmérgezését, szigorúbban lépnének fel a szaporítók ellen és az állatviadalokon való részvétel is bűncselekménynek számítana. Ezt tartalmazza a fideszes képviselők által benyújtott, egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosítása.
Kocsis Máté frakcióvezető és Ovádi Péter Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos a parlamenti honlapon olvasható javaslatának célja az indoklás szerint – az állatvédelmi konzultáció eredményére figyelemmel – az állatvédelemhez kapcsolódó jogszabályi környezet szigorítása és a felelős állattartás biztosítása.
A törvényjavaslat a büntető törvénykönyv jelenlegi szabályozásához képest bővíti a természetkárosítás, az állatkínzás és a
tiltott állatviadal szervezésének minősített eseteit.
Szigorúbban kívánnak fellépni többek között a mérgezéses esetekkel, a különös visszaesőkkel, a haszonszerzési céllal működtetett szaporítótelepekkel, illetve azokkal szemben, akiket korábban már az állatok tartásával összefüggő tevékenységtől eltiltottak.
Az indoklásban felidézik a közelmúltban történt, több tucat ragadozó madár pusztulását okozó mérgezést.
Azt írják: a büntetőjogi felelősség alapját a méreg vagy csalétek állatok életét veszélyeztető módon történő kihelyezése adja. A javaslat már a méreg kihelyezésének előkészületét is büntetné.
Lényegesen bővül az állatkínzás minősített eseteinek köre a nagy nyilvánosság előtti elkövetéssel, az állattartástól való eltiltás alatti állatkínzással, valamint állatkínzás elkövetésével tiltott állatviadal szervezését vagy állatkínzást követő két éven belül.
Magasabb büntetési tétel szabható ki a méreg alkalmazásával vagy az élet kioltására alkalmas csalétek kihelyezésével több állat pusztulását okozva, illetve a különös visszaesőként történő elkövetéskor.
Az előterjesztők kiemelten fontosnak tartják a szaporítói tevékenység büntetőjogi szabályozását. A jelenleg a szaporítókat az állatok rossz körülmények között tartására figyelemmel állatkínzás miatt büntetik, de a szaporítótelepek terjeszkedésének, növekedésének megakadályozása céljából minősített esetként történő szabályozásra van szükség.
A törvényjavaslat szerint aki a jövőben állatviadalon vesz részt, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Az elkobzott állatok védelme érdekében egyértelművé teszik, hogy állat esetében az elkobzás végrehajtásának általános lépéseit – különösen a megsemmisítést – nem kell elvégezni.
Ha az Országgyűlés elfogadja, a törvényjavaslat január 1-jén lép életbe.