Sophie Pétronin úgy gondolta, jó ötlet visszamenni Maliba, ahol egyszer már elrabolták és 4 évig fogva tartották az iszlamisták.
Iszlamista fegyveresek ismét elrabolták Maliban Sophie Pétronin francia humanitárius segélymunkást, akit hosszas tárgyalások után egyszer már sikerült kiszabadítani a dzsihadisták fogságából tavaly októberben. Ekkor Franciaország több száz iszlamista foglyot engedett szabadon, és nagy összegű váltságdíjat fizetett a 76 éves nőért cserébe, aki nemrég azt a bölcs döntést hozta, hogy történtek ellenére is visszamegy jótékonykodni Afrikába – írja a CNews francia hírcsatorna.
Mali : l’ancienne otage Sophie Pétronin recherchée par les autorités maliennes https://t.co/XaW9MmfoL1
— CNEWS (@CNEWS) November 1, 2021
Kisebb-nagyobb megszakításokkal Sophie Pétronin 2001 óta él Maliban, ahol korábban egy civil szervezetet működtetett az alultáplált gyermekek megsegítésére. 2012-ben, a mali államcsíny idején, a nő csak egy hajszál híján menekült meg az iszlamista fegyveresek egyik offenzívja elől, 2016 decemberében azonban már nem volt ekkora szerencséje, ugyanis az Al-Kaidához köthető Iszlám és Muszlimok Támogatási Csoportja (GSIM) elrabolta, és közel négy évig fogva tartotta egy ismeretlen helyen. Emmanuel Macron közbenjárásával a nőt végül 200 iszlamista fogolyért és több millió euróért cserébe engedték szabadon – bő egy évvel ezelőtt.
Szabadulása után Sophie azt mondta, hogy „a fogva tartása, ha úgy tetszik, egy spirituális elvonulás volt”, ugyanis a körülményekhez képest jól bántak vele az iszlamisták. Rendesen adtak neki enni, inni, és még sétálni is hagyták, ezért áttért az iszlámra, amit azóta többször is a béke vallásának nevezett.
Miután a francia hadsereg erején felül teljesítve kiszabadította és hazaszállította, Sophie azzal kezdett haknizni a sajtóban, hogy nem fél, és az első adandó alkalommal vissza fog térni Maliba, hogy ott újra humanitárius munkát végezhessen. Ez nemrég meg is történt, csakhogy az idős nőt szinte azonnal foglyul ejtette egy eddig meg nem nevezett terroristasejt.
A nő elrablása azt követően kapott szélesebb nyilvánosságot, hogy egy regionális hírportál nyilvánosságra hozott hétvégén egy levelet, melyben a mali csendőrség főigazgatója Sophie „nagyon aktív keresésére” szólította fel a helyi rendőrséget.
Hogy a nő elrablóinak mik a szándékai, egyelőre nem tudni, de vélhetően újra nagy összegű váltságdíjat fognak követelni érte Franciaországtól. Szóval az iszlamisták dörzsölhetik a tenyerüket, jó eséllyel újabb utalás érkezik Macrontól.
Forrás, fotó: Ripost / Hirmagazin.eu