Sokan ráncolják majd a homlokukat hétfő reggel, vasárnap ugyanis megint órát állítunk, ez pedig sok ember szervezetét megviselheti, így nehezen indulhat így a hét.

Október utolsó napján ismét visszatérünk a téli időszámításhoz, ezért érdemes lesz bekészíteni az óránkat. Október 31-én, azaz vasárnap az órákat hajnali 03.00 órakor 02.00 órára kell visszaállítani – írta naphire.hu.

Az átállítással bár egy órával többet alszunk, nem mindenki örül neki és sokan biztos ráncolják majd a homlokukat: az átállás sokak életét felborítja, nem hiába. Reggel ugyanis korábban ébredünk, este nehezebben alszunk el, napközben pedig fáradtak, nyűgösek leszünk. Akárhonnan nézzük, rossznak tűnik a dolog, de egy darabig még kénytelenek leszünk októberben vissza, márciusban pedig előre tekerni azt a fránya órát.

Az óraátállítás eltörlése régóta az Európai Unió asztalán van. A Magyar Alvás Szövetség elnöke, G. Németh György a Blikknek mondta el, hogy az átállítás, az idővel való babrálás a gyerekek, az idősek és a betegek életét nehezíti meg, ráadásul a szakember szerint semmi értelme.

– Nincs értelme, amit az Európai Unió is – nagyon okosan – felismert. Igaz, hogy eltörölte az óraátállítást, de az országoknak szabad kezet adott abban, hogy kiválasszák, nyári vagy téli időszámítást szeretnének. A politikai és gazdasági érdekek mentén azonban nehéz dönteni, komoly összehangoltságra van szükség. Az eredmény pedig látszik is: a cseheken kívül senki nem döntött még. Náluk öt évig biztosan marad az óraátállítás

– mondta a szervezet elnöke.

Erről bővebben itt olvashat.

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Illusztráció: Pixabay