A lakosság igencsak nagy része földgáz égetésével készíti el ételeit. A gáztűzhely igencsak praktikus, hiszen csak egy gombot kell elfordítani, benyomni, és máris ég a tűz, főhet a leves, sülhet a hús.

2015-08-12_073218

Azonban egy tanulmányban a szakértők arra derítettek fényt, hogy összefüggés lehet a gáztüzelésű lakások és az asztmás betegségek, valamint a krónikus bronchitis között.Az Oregon State University által kiadott új tanulmányban arra hívják fel főként a szülők figyelmét, hogy mindenképpen szellőztessenek gyakran, vagy kapcsolják be a gőzelszívót, ha gázlánggal főznek, hiszen ilyenkor olyan szennyező anyagok, égéstermékek szabadulnak fel, amelyek súlyosbíthatják a gyerekkori asztmát, asztmás tüneteket, viszont további vizsgálatokra lesz szükség, hogy a konkrét okokat megállapítsák.

„Azokban az otthonokban, ahol gáztűzhelyt használnak szellőztetés nélkül, az asztma és a köhögés, zihálás előfordulási gyakorisága magasabb, mint azokban az otthonokban, ahol szellőztetés mellett főznek.” – mondja Ellen Smit, az Oregoni Egyetem Közegészségügyi Intézetének docense, a tanulmány egyik szerzője.

A kutatásban arra hivatkoznak, hogy egyértelműen nagyobb volt az asztmás gyerekek száma azokban a lakásokban, ahol ritkán szellőztettek. Ott, ahol többször is kinyitják az ablakot sütés-főzés után, 32 százalékkal kevesebb volt az esélye annak, hogy a gyerekeknél asztmás betegség üsse fel a fejét és 39 százalékkal kevesebb eséllyel fordult elő krónikus köhögés, vagy hörghurut.

A gáztűzhelyek ma már nem annyira egészségrombolóak, mint a korábbi kályhák, de így is használatukkor jelentősen megemelkedik a konyha szén-monoxid szintje, illetve a nitrogén-oxidokból is sok kerül a légtérbe. Spanyol kutatók arra is fényt derítettek, hogy a gáztűzhelyek használata akár a gyermekek szellemi fejlődését is hátráltathatja. Szóval, nem kell mást tenni, csak nyissuk ki kissé az ablakot, ha éppen valami finomság sül a gázrózsán.

Forrás: Arany gondolatok