Kizárták a tokiói olimpiai öttusaverseny további eseményeiről Kim Raisnert, a német válogatott edzőjét, mert ököllel megütötte a lovat, amellyel versenyzője, az addig toronymagasan vezető Annika Schleu pénteken nulla pontot ért el.

Még több sporthír!

A nemzetközi szövetség közleményben tudatta a végrehajtó bizottság döntését, melyet a televíziós felvétel alapján hozott meg.

Schleu a nagyszerűen sikerült vívása után úszásban is tekintélyes előnyt őrzött meg, így egy átlagos lovaglással is könnyed győzelmet arathatott volna, de sehogyan sem bírt lovával. A televíziós közvetítésben látható volt, hogy a belovaglást követően neki se tudott kezdeni a pályának, sírva küszködött azért, hogy egyáltalán rábírja Saint Boyt az elindulásra. Kívülről bíztatta őt Raisner, és amikor odafarolt a korláthoz a ló, meg is ütötte, egyúttal hangosan arra biztatta versenyzőjét, hogy pálcázzon erőteljesen. A ló viszont csak hátrafelé toporgott, egyáltalán nem akart megindulni, és félő volt, hogy ugratás nélkül ér véget a próbálkozás. Aztán végre megindult Saint Boy, de pár ugrás után ismét ellenszegült, Schleu pedig, aki már-már bizakodni kezdett, kénytelen volt belátni, hogy ebből nem lesz menet, csakhamar ki is csengették. A pont nélküli teljesítménnyel gyakorlatilag kiszállt a versenyből.

Még több sporthír!

Hasonlóan járt ugyanezzel a lóval korábban a mezőny hátsó felében álló, 2017-ben világbajnok orosz Gulnaz Gubajdullina, aki ugyancsak pont nélkül maradt.

Alfons Hörmann német csapatvezető az eset kapcsán sürgős szabályváltoztatást szorgalmazott.
Úgy kell módosítani, hogy lovas és lova is védve legyen. A lényeg, hogy a ló ne sérüljön, a verseny pedig fair maradjon” – hangoztatta.

Schleu végül 31., Gubajdullina pedig 32. lett a 36 fős mezőnyben.

origo

Hirmagazin.eu

Előző1 milliárd embert vihet el a dohányzás az évszázad végére..
KövetkezőÁt kell alakítani a magyar méhészetet..
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza