Rendkívül lesújtó véleményt fogalmazott meg az ellenzékről Tamás Gáspár Miklós filózófus..

A FILOZÓFUS SZERINT KÉRDÉSES, HOGY A BALOLDALNAK RÉSZT KELL-E VENNIE A 2022-ES VÁLASZTÁSON

Tamás Gáspár Miklós többek között nehezményezte, hogy Gyurcsány Ferenc egy nyíltan fajgyűlölő jelölt mellett kampányolt Szegeden.

A filozófus a Mércének nyilatkozva elfogadhatatlannak nevezte, hogy bárki a jobbikos Tóth Péterhez hasonló nézeteket valló politikusra adja a voksát. TGM emellett a szivárványkoalíció egészéről – de különösen a Jobbikról – is lesújtó véleményt fogalmazott meg, intellektuálisan jelentéktelennek nevezve a baloldali összeborulást.

Tamás Gáspár Miklós filozófus szerint a Jobbikkal történő összefogással a baloldal megsértette a cigányságot Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Bár a gondolkodó a kormányt szintén bírálta, (szerinte posztfasiszta a jelenlegi államrendszer) fontos hangsúlyozni, hogy egyetlen fideszes politikushoz sem köthetők olyan rasszista, antiszemita, és egyéb gyűlöletkeltő kijelentések, mint Tóth Péterhez, vagy ahhoz a – szintén jobbikos – Bíró Lászlóhoz, akit a tavaly októberi szerencsi időközi választáson támogatott a baloldal. Mint ismert, Bíró egyebek mellett tetűcsúszdásoknak nevezte a zsidókat, Budapestet pedig Judapestnek titulálta.

Tóth ennél is szélsőségesebb kijelentéseket tett, például nyíltan követelt fajvédelmet, a melegeket pedig genetikai hulladékként emlegette.

Mindezt a következőképpen értékelte Tamás Gáspár Miklós:

– A legújabban neonáci jobbikos jelölt mellett állt ki az egyik vezető „balliberális” politikus.

– A választóknak – hiszen ezt jelenti a választás – disztingválniuk kell. Neonácikra, újfasisztákra nem szavazunk. Punktum.

– Ez a Tóth Péter nevű szegedi személy zsidózás, romaellenes rasszizmus, irredentizmus, sovinizmus, homofóbia stb. ismeretes kelet-európai újfasiszta gondolatkincsét osztotta meg híveivel és reménybeli választóival.

– Bíró Lászlóra, Tóth Péterre […] nyilvánvalóan nem lehet és szabad voksolni.

– A roma (és újabban: a zsidó) szervezetek tiltakozásának minden eleme fényesen beigazolódott. A Jobbik – több más ellenzéki párt támogatásával – neonáci jelölteket indít (akik olykor azt susogják halkan, hogy „oppardon”) több helyen.

– Jakab Péter képviselő, a Jobbik elnöke ma a legnépszerűbb ellenzéki miniszterelnök-jelölt, amit úgy ért el, hogy emelt hangon gorombaságokat mondott a kormányra az Országgyűlésben. A képviselő más teljesítményéről nem tudni.

– Én soha nem voltam híve a Jobbikkal való összefogásnak, mindenekelőtt azért, mert ez sértés, tiszteletlenség roma honfitársainkkal szemben, ami nekem van olyan fontos, mint az ellenzék esetleges választási sikere.

– Remélem, nem kell rávennem olvasóimat, hogy poszt- és neofasisztákra ne szavazzanak. Azt hiszem, ez magától értetődik. Csak emlékeztetni akartam rá a magyarországi, „valóságosan létező” baloldalt, ha ki tudja, miért, megfeledkezett volna róla.

– Nem biztos, hogy nekünk, baloldaliaknak részt kell-e vennünk a 2022-i választásokon, ha a dolgok úgy mennek tovább, ahogy mennek.

– Komolyan gondolják-e az Orbán-ellenes tábor vezető elméi, hogy a bonyolult, végtelen tapintatot, bölcsességet, furfangot, nagy közjogi tudást, politikai, nemzetbiztonsági-katonai és diplomáciai szakértelmet – higgadt, elvszerű, a nép nyugalmára is ügyelő hazafiságot – igénylő föladatot a mai ellenzék evvel a személyzettel végre tudná hajtani?

Források: magyarnemzet, merce

Hirmagazin.eu