Továbbra is visszavinné Svédországba kislányát, Szaffit az a bangladesi állampolgár, akit magyar felesége bántalmazásáért el is ítéltek. A férfit ráadásul olasz élettársa is feljelentette, miután többször kezet emelt rá. Sőt ez úgy is megtörtént – információink szerint –, hogy a kislányt az egyik kezében tartotta.

Nem törődött bele az apa, hogy a bíróság – nem jogerősen – a volt feleségének adott igazat és nem rendelte el a kis Szaffi Svédországba vitelét, ezért fellebbezett a döntés ellen – értesült a Blikk. Az anya, Varga Viktória kálváriájáról márciusban írtunk először. A nőt férje, Samin többször bántalmazta, ami miatt elítélték, de csak közmunkát szabtak ki rá.

„2017-ben elváltunk és Szaffi lakhelyét nálam jelölték ki azzal, hogy a felügyeleti jogot Saminnal közösen gyakoroljuk” – mondta Viktória a Blikknek. 2018 novemberében jött a következő sokk: a svéd gyermekvédelem telefonon arról értesítette Viktóriát, hogy Szaffi szemtanúja volt annak, hogy volt férje megverte az olasz élettársát. Emiatt az apa egy ideig csak ellenőrzött körülmények közt láthatta a lányát.

A nő tavaly júliusban hozta haza lányát, azóta volt férje folyamatosan zaklatja Svédországban élő rokonait és őt. Mindezt tetézi, hogy Samin kint megkapta a kizárólagos szülői felügyeletet, és a nő ellen, mivel a gyereket kiszakította a megszokott környezetéből, – mint megírtuk – kiadták az európai elfogatóparancsot gyerekrablás miatt. Ezt szerencsére cikkünk megjelenése után visszavonták.

Harc a bíróságon

Az apa azonban nem hagyta annyiban a dolgot és azt kérte a bíróságtól, hogy mondja ki azt, volt neje jogellenes hozta Magyarországra a kislányukat és tartja itt. A bíróság azonban a férfinak, hanem az anyának adott igazat, mondván a gyermek hozzá kötődik, illetve, visszavitele lelki károsodást okozna neki. Az apa szerint az eljárásban nincs szerepe annak, hogy kihez kötődik jobban a kicsi, illetve e visszavitel lelki károsodást sem okozna, ezért ügyvédje útján fellebbezett az elsőfokú döntés ellen.

Június elején találkozott Szaffi Kecskeméten  az édesapjával. Mint a bíróságnak írt beadványban az anya megjegyezte, a kislány először fel sem ismerte az apját, mivel az levágatta dús szakállát és így a gyerek még nem látta őt. A három órás találkozón a templomkertben piknikeztek. Többek között sajtot is ettek, noha előző nap a bíróságon elhangzott, hogy a kislánynak tejallergiája van. Emellett az apa úgy nézett szét Szaffi iskolájában, hogy lánya iskolai munkáiról nem is érdeklődött.

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Fotó: Blikk