Michael Jackson boncolási jelentése inkább titkaiba ad betekintést, mint abba, hogy pontosan miben halt meg.

Michael Jackson megállíthatatlan popsztár volt, akiért joggal mondható, hogy milliók ismerték és szerették a világon.

2009-ben azonban váratlanul elhunyt, boncolási jegyzőkönyvének részleteit pedig csak most hozták nyilvánosságra.

Erről Te sem maradhatsz le!

Ebből derült ki, hogy a pop királyának több tetoválása is volt, amelyet igyekezett titokban tartani. Ilyen volt például a szája és a szemöldöke is, de a kopasz foltjait is tetoválással tüntette el a fején

– írja a Daily Star

A jelentés részletesen leírja azt is, hogy voltak hegei a füle mögött és az orrlyukai mellett is, amelyek a plasztikai műtéteire engednek következtetni. Valamint arra is fény derült, hogy a mentők megrepesztették a bordáját, amikor próbálták újraéleszteni az énekest.

Dr. Zeev Kain, a Kaliforniai Egyetem orvosa szerint azonban Michael Jackson általános egészségi állapota rendben volt és az értékei normális határértékeken belül voltak.

Arra a kérdésre, miszerint meggyilkolták esetleg, vagy milyen halált halt, azóta sem tud senki megnyugtató választ adni..

blikk nyomán

Hirmagazin.eu

ElőzőPiros-fehér csíkos pulóver, farmer és sárga esőkabát: keresik a Touron horrorbalesetet okozó szurkolót!
Következő1928-ban gyártott halászhajó roncsára bukkant egy vitorlás a Balatonban – videó
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza