Bányavölgyi Donáta, a Nemzeti Lovas Színház művésze nyerte a III. ÁTE Fogathajtó versenyt. Munkatársaink, Dohány Árpád és Halmos B. Ágnes ugyan hibátlanul teljesítették a pályát, de nem jutottak a döntőbe.
Az eseményen készült fotógalériánkat ide kattintva tekintheti meg
Kihirdetem, hogy vége a home office-nak – ezzel a kijelentéssel nyitotta meg Üllő, Dóramajorban Dr. Sótonyi Péter rektor az Állatorvostudományi Egyetem fogathajtó- és főzőversenyét, amelyen a részvétel sokkal fontosabb volt, mint az elért eredmény. Már csak azért is, mert ahogy a rektor fogalmazott, a hallgatókkal való közvetlen kapcsolat nélkül eltelt tanév megviselte az egyetem oktatói gárdáját. Jólesett tehát mindenkinek a személyes találkozás és közös hódolat az asztali örömöknek együtt a kollégákkal, társegyetemek vezetőivel, oktatóival, illetve mindazokkal, akik számára a ló, a lovaglás a szakmájuk és egyben szenvedélyük is.
Az Állatorvostudományi Egyetem egyébként is büszke családias hangulatára.
A rangját pedig a versenyzők, akik között Dr. Bognár Lajos országos főállatorvos ugyanúgy ott volt, mint Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, vagy Makrai Katalin, az Állatorvostudományi Egyetem zászlóanyja ugyanúgy emelték, mint az egyetemi lovastanár segédhajtók.
A versenyen négy, őshonos magyar fajtákból összeállított fogaton váltották egymást a hajtók. Két fogat Szilvásváradról, a ménesgazdaságból érkezett lipicai lovakkal, két nóniuszfogat pedig Domonyvölgyből, a Lázár Lovasparkból jött. A verseny moderátora Pécsi István, a Kincsem Park ügyvezető igazgatója volt. Az ő közvetítésében pedig még a lassúcska teljesítmények is izgalmasnak, fordulatosnak hatottak.
A bajnokságon negyvennél is több vegyes fogathajtótudású versenyző állt rajthoz. A pálya a fogathajtó versenyek harmadik versenyszámát, a díjhajtást idézte tizenegy akadállyal. Az első körben hibátlanul teljesítők közül a legjobb nyolc időeredményű hajtó jutott a döntőbe, ahol is a párok egymás ellen versenyezve egyenes kieséses rendszerben „döntötték el”, ki nyeri az idei viadalt.
A fogathajtó bajnokságra szerkesztőségünk két munkatársunkat is nevezte: az értékesítő csapatból Dohány Árpádot, az újságírók közül pedig e sorok íróját, Halmos B. Ágnest.
Árpi köze a lovakhoz bevallottan csak annyi, hogy a Pegazus Magazin hirdetési portfolióját is ő kezeli, az én írásaimmal pedig egyszer-egyszer találkozhatnak a Pegazus olvasói is.
Azt kell mondjuk, mindketten derekasan helyálltunk annak ellenére, hogy Árpi még soha nem is ült fogaton, én pedig életemben egyszer körülbelül 3 percig hajtottam. Mindketten hibátlan pályát mentünk, ám a sorsolás, vagy a sorsolók szeszélye folytán esélyünk sem volt továbbjutni a legjobb nyolc közé. Azt mindenki tudja, hogy a lovak a gyakorlás során kitűnően megjegyzik a pályát – ahogy erre az eligazításon Lázár Vilmos fel is hívta a figyelmet. Így nem csoda, ha mi, akik harmadikként (Ágnes; idő: 68,39 mp; 0 verőhiba), illetve hatodikként (Árpi; idő: 67,25 mp; 0 verőhiba) indultunk, jóval lassabban tudtunk végigmenni a pályán, mint azok, akik a mezőny második felében rajtoltak.
És csak hogy mindenki tudja, ki is engedte át nekem a gyeplőt, néhány adat a csodás Szegedi Gáborról: több, mint 10 évig volt a kettesfogathajtó válogatott tagja, világbajnok, magyar bajnok, többszörös magyar hajtóderby-győztes, Guinness-rekorder, aki a puszta ötöst először puszta nyolcassá majd tízessé végül tizennégyessé fejlesztette.
Árpi bevallottan izgult a verseny előtt, s ahogy elmondta, nem is állt igazán a helyzet magaslatán, így többször támaszkodott segédhajtója, Cseri Dávid segítségére.
„Soha nem gondoltam, hogy magánemberként annál közelebb kerülök a lovakhoz, mint hogy a kisfiamat egy-egy rendezvényen befizetem pónilovaglásra. De nagyon élveztem azt a pár percet, amit a fogaton töltöttem, így szívesen vennék részt a jövőben is hasonló versenyeken. Igazán jó móka volt”
