Idén 20 százalékkal nőttek a táborfoglalások 2020-hoz viszonyítva, így 190 ezer gyermek tölthet legalább egy hetet táborban a vakáció ideje alatt.

Miután nagyjából egy hónappal ezelőtt a kormány bejelentette, hogy napközis és ottalvós táborokat is biztonságosan lehet szervezni, a szülők megrohamozták a táborszervezőket, így a tavalyihoz képest 20 százalékkal magasabb a foglalások száma – mondta Tóth Béla, a Táborfigyelő.hu ügyvezetője,

Idén 190 ezer gyermek táborozhat legalább egy hetet a vakáció ideje alatt. Ez nagyjából 80-85 százalékos foglaltságot jelent a táborokban, ami már rentábilissá teszi a szervezést. Vagyis a következő években is ugyanilyen széles kínálatból választhatnak majd a szülők – fejtette ki.

Az ügyvezető szerint még most is lehet jelentkezni, nagyjából ezer tábor közül választhatnak a szülők, ám érdemes gyorsan dönteni, mert a legjobb ár-érték arányú táborok turnusai gyorsan betelnek.

Többen választanak napközis tábort, a jelentkezések 55 százaléka érkezik erre.

Ami pedig a témákat illeti, a sporttáborok a legnépszerűbbek, de sokan töltik a nyarat kaland- és angol táborokban. Kedveltek a hagyományos témák, mint a kézműves- vagy lovastáborok, de különleges témákat is szívesen választanak a gyerekek és szüleik, mint a jobb agyféltekés fejlesztő rajztábor vagy éppen a dzsungelkörülmények között szervezett katonai tábor. Idén megjelentek a new tech táborok, amelyek a legmodernebb technológiák használatára tanítják a gyerekeket – így meg lehet ismerkedni a drónprogramozással, a mesterséges intelligenciával, az alkalmazásfejlesztéssel és a robotikával is.

Ár és érték

Tóth Béla közölte, hogy a tavalyi évhez képest nem változtak az árak. Egy egyhetes napközis tábor 35 ezer forintba kerül átlagosan, míg egy ottalvós táborért 56 ezer forintot kérnek a táborszervezők. Nagyon széles az árolló a táborok piacán: ottalvós, kedvelt tábort is lehet foglalni 26 ezerért, de 300 ezres is van a kínálatban.

„Attól lesz értékesebb egy tábor, hogy minél több programjában minél több impulzus és élmény éri a gyerekeket. Ez minden évben fontos, de egy ilyen korlátozásokkal, a digitális oktatással, maszkviseléssel terhelt időszak után még inkább hangsúlyos” – közölte.

Beszélt a táborminősítő nevű szolgáltatásról is, amely 2019-ben indult el, és ezen keresztül azóta is folyamatosan vizsgálják a táborokat, a biztonsági szabályok vagy éppen a programok minősége alapján.

A jelentkezők közel ötöde, vagyis több mint 30 ezer gyermek fog bevizsgált táborokban vakációzni idén. Ezeknél sátras logó látható – tette hozzá a Táborfigyelő.hu ügyvezetője.

infostart

hirmagazin.eu

ElőzőElengedték, majd újra bebörtönözték Navalnijt
KövetkezőMeghalt Urbán Erika, Kabos László özvegye
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza