hirmagazin_2015-08-09_124605

MTI 2015. augusztus 9., vasárnap 12:40

Közös megmozdulásokkal, együtt lépnek fel a jövőben a menekülteket ideiglenesen befogadó állomások megépítése ellen a Zala megyei Sormás és a baranyai Martonfa képviselői.

Erről vasárnap állapodtak meg Sormáson a két település képviselői. A zárt ajtók mögött folytatott egyeztetésen közel húsz ember vett részt a két, a kormány által ideiglenes befogadóállomás építésére kijelölt településről.
Az ezt követően tartott sajtótájékoztatón Lenkovits Zoltán, a sormási civilek által életre hívott válságstáb vezetője elmondta: a két település lakói közösen szeretnék elérni, hogy ne építsenek menekülttáborokat. Hozzátette, hogy Martonfa polgármesterével ők kezdeményezték az egyeztetést, amelyen azonban más elfoglaltságára hivatkozva Sormás polgármesterasszonya nem vett részt.
Bosnyák András, a baranyai település független polgármestere azt mondta: nemcsak abban közösek a szándékaik, hogy egyik településen se létesüljön befogadóállomás, de „az országban sehol ne épüljön”. Nem kívánta elárulni, hogy a tiltakozásnak milyen formáját választják még, de úgy fogalmazott, hogy erre azért van szükség, mert „antidemokratikus módon döntöttek” felettük.
Póczai Zoltán, Sormás alpolgármestere is részt vett az egyeztetéseken, de mint az MTI kérdésére elmondta: magánemberként jött el. Meglátása szerint a falu lakóinak 98 százaléka ellene van a táborépítésnek, a képviselő-testület is határozatot hozott arról, hogy nem értenek együtt ezzel a tervvel.
Kedden Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára már tárgyalt a két település vezetőjével. Utána az MTI-nek elmondta, a kormány mindent megtesz azért, hogy a két településen megőrizze a közbiztonságot és biztosítsa a települések zökkenőmentes mindennapi életének feltételeit. Tájékoztatása szerint a polgármesterekkel áttekintették az ideiglenes tábor által okozott vélt vagy valós biztonsági kockázatokat, és azt, hogy miként lehet megóvni a települések biztonságát. Erre példaként hozta, hogy a tárca segítséget nyújt a polgárőri és rendőri jelenlét erősítésében, és – amennyiben szükséges – térfigyelő kamara-rendszer kiépítésében.
Az államtitkár érthetőnek nevezte a lakossági aggályokat, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az újonnan létrehozandó állomást rövid időre tervezik, és a megvalósítás alatt is folyamatosak lesznek a kormányzati egyeztetések. Az ezer-ezer fős nyitott intézményekben a menekültkérelem elbírálásáig helyezik el az illegális migránsokat – közölte.
Martonfa és Sormás vezetője azt is kérte, hogy a kormány oldja meg az ideiglenes befogadóállomással összefüggő problémákat – tette hozzá, jelezve: mindent megadnak a települések mindennapi életének zökkenőmentességéhez.

Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu