Az olasz rendőrség műkincsekre szakosodott egysége tavaly talált rá és foglalta le a freskókat a régészeti leletek nemzetközi kereskedelmére irányuló szélesebb körű nyomozás részeként.

A hat freskó közül hármat – az egyik egy angyalkát, a másik egy női táncost, a harmadik egy női fejet ábrázol –, a Pompeji fő ásatási helyszíntől néhány kilométerre lévő ókori római város, Stabiae két villájának romos falairól lopták el még az 1970-es években, majd kicsempészték őket Olaszországból és az Egyesült Államokban, Svájcban, valamint Nagy-Britanniában élő gyűjtőkhöz kerültek.

Az olasz rendőrség műkincsekre szakosodott egysége tavaly talált rá és foglalta le a freskókat a régészeti leletek nemzetközi kereskedelmére irányuló szélesebb körű nyomozás részeként.

A másik három freskót 2012-ben foglalta le a rendőrség egy illegális ásatáson a Pompeji közelében lévő Civita Giulianában, mielőtt a tolvajoknak lehetőségük lett volna meglógni a leletekkel.

Ugyanezen a helyszínen, amely azóta az illetékes hatóság felügyelete alá került, a régészek tavaly megtalálták a Vezúv 79-es kitörésekor meghalt két ember – feltehetőleg egy fiatal rabszolga és idősebb mestere – maradványait.

Pompeji lakóinak annak idején esélyük sem volt a menekülésre. A természeti katasztrófában meghalt csaknem kétezer ember többsége megfulladt az otthonában vagy a város közterein. A szakemberek szerint a gázok, a hamu és a vulkáni részecskék 10-20 perc alatt boríthatták be a várost.

Ma Pompeji Olaszország második leglátogatottabb régészeti helyszíne a római Colosseum után.

A címlapfotó illusztráció. 

Hirmagazin.eu