A hidegháború elhallgatott eseményei közül talán a Balti-tengeri Flotta kötelékébe tartozó tengeralattjáró-elhárító fregatt, a Sztorozsevoj fedélzetén kitört lázadás volt a legkínosabb incidens a brezsnyevi Szovjetunió legfelsőbb pártvezetése számára.
A rigai kikötőből 1975. november 9-én éjszaka megszökött hadihajó politikai tisztje, Valerij Szablin korvettkapitány egy új és „igaz” szocialista forradalmat akart kirobbantani, a korrupt és bürokratikus brezsnyevi rendszer elsöprése céljából.
Brezsnyev tajtékozva szidta a flotta-főparancsnokságot és a KGB-t
1975. november 9-én kora hajnalban éles telefoncsörgés hangja riasztotta fel álmából Szergej Gorskov flottatengernagyot, a szovjet haditengerészet főparancsnokát. A vonal túlsó végén Mihajlin admirális, a Balti-tengeri Flotta parancsnoka jelentkezett azzal a döbbenetes hírrel, hogy a Sztorozsevoj fregatt megszökött a rigai kikötőből, és nyugati irányban haladva próbál kijutni a nemzetközi vizekre. Mihajlin altengernagy azt is közölte a főparancsnokkal, hogy feltehetően lázadás tört ki a hadihajó fedélzetén.
Gorskov flottatengernagy miután megparancsolta a Balti-tengeri Flotta vezénylő admirálisának,
hogy haladéktalanul kezdjék meg a szökevény fregatt felkutatását,
Grecsko marsallt, a Szovjetunió honvédelmi miniszterét hívatta. Gorskov admirális beszámolóját végighallgatva, a tájékoztatástól elképedt marsall azonnal a Kremlt tárcsázta. A vonal túlsó végén a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára, Leonyid Iljics Brezsnyev, bosszús hangon érdeklődött a kora hajnali riasztás okáról.
A honvédelmi miniszter röviden beszámolt a pártfőtitkárnak mindarról, amiről a haditengerészet főparancsnoka tájékoztatta. A Sztorozsevoj fedélzetén kitört lázadás hírére Brezsnyev éktelen haragra gerjedt,
és Grecsko marsallnak néma csendben kellett végighallgatnia a pártfőtitkár dühkitörését.
Miután a flotta-főparancsnokság, sőt, a KGB is megkapta a magáét a dühöngő párfőtitkártól, Brezsnyev némileg lecsillapodva kiadta a parancsot: bármi áron tartóztassák fel a szökevény fregattot, ha pedig ez nem lehetséges, semmisítsék meg. Azt már hozzá sem kellett fűznie, hogy az incidens szigorú államtitoknak számít.
A svéd radarfelderítés azt hitte, hogy kitört a harmadik világháború
1975. november 9-én kora reggel a késői ősz ködös szürkesége ülte meg a Balti-tengert. A svéd királyi haderő rádiófigyelő szolgálatának ügyeletesei kikerekedett szemmel meredtek a radar képernyőjére. A radarjelek szerint egy hatalmas, 13 egységből álló flotta és legalább 60 repülőgép közeledett a svéd felségvizek, konkrétan a Gotland-sziget felé. A teljes sebességgel közeledő inváziós erők láttán a szolgálatos svéd tisztek már-már azt hitték, hogy kitört a harmadik világháború. Nem tudhatták, hogy szerencsére egészen más áll a fenyegetőnek tűnő szovjet flottafelvonulás hátterében.
Brezsnyev ukázának vétele után lázas kapkodás kezdődött el a Balti-tengeri Flottánál. Sietve igyekeztek összegyűjteni a flotta valamennyi bevethető felszíni egységét, és
összesen 13 hadihajót sikerült csatarendbe állítani a szökevény Sztorozsevoj fregatt elfogására.
A sebtében felállított üldöző kötelék zászlóshajója egy ugyanolyan Burevesztnyik (Viharfecske) osztályú fregatt lett, mint az elfogandó vagy megsemmisítendő hadihajó. Az alkalmi flottában még Tarantul és Poti-osztályú őrhajók, valamint három Nanucska-osztályú rakétás korvett vágott neki a Balti-tengernek.
A Sztorozsovej elfogására Grecsko marsall a közeli Tukumsi mellett állomásozó 686. számú csapásmérő bombázó ezredet is riadóztatta. Az ezredparancsnokkal, egy második világháborús veteránnal személyesen Grecsko marsall közölte a telefonba üvöltve a bevetési parancsot, elrendelve valamennyi bevethető gép azonnali indítását.
A Tukumsi légi bázis Jakovlev Jak-28 típusú vadászbombázóin kívül néhány Tupoljev Tu-16-os sugárhajtású stratégiai nehézbombázó, valamint Tu-142-es tengeralattjáró-elhárító járőrgép is a magasba emelkedett. Miközben az üldöző egységek lázas sietséggel a szökevény nyomába eredtek, a Sztorozsevoj időközben elérte a nemzetközi vizek határát.
Egy idealista politikai tiszt, aki új szocialista forradalmat vizionált
De mi is történt valójában a Sztorozsevoj fregatt fedélzetén? A 123 méter hosszú, 3575 tonnás vízkiszorítású Burevesztnyik-osztályú tengeralattjáró-elhárító egység amely – gázturbinás hajtásának köszönhetően – 32 csomós maximális sebességre volt képes, a maga idejében és kategóriáján belül igen korszerű hadihajónak számított.
A fegyverzetét elsősorban tengeralattjárók leküzdésére alakították ki,
ami távvezérelt rakétákból illetve torpedókból állt, de jelentős tűzerőt képviselt másodlagos védelmi fegyverzete is, ami négy 76 mm-es tüzérségi lövegből, valamint kettő, egyenként 40-40 rakétát befogadó légvédelmi ütegből állt, amihez az akkor legkorszerűbbnek számító szovjet elektronikai illetve tűzvezető rendszer került beépítésre.
Valerij Mihajlovics Szablin harmadosztályú kapitány ( korvettkapitányi rang, ami a szárazföldi hadseregben az őrnagyi rendfokozatnak felel meg) politikai tisztként került a Sztorozsevoj fregatt állományába. Az akkori időkben a szovjet flottánál a hajó parancsnoka és másodkapitánya után a politikai tiszt (orosz nevén a zampolit) számított a harmadik embernek a fedélzeten.
Szablin eltért a flottánál szolgáló átlagos, gyakran még tengerész múlttal sem rendelkező pártpropagandista politikai tisztektől. Kitüntetéssel végzett a Frunze Tengerészeti Akadémián, és tüzértisztként, majd parancsnokhelyettesként szolgált az Északi-, illetve a Fekete-tengeri flottánál. Elöljárói komoly karriert jósoltak a kiváló képességű tengerésztisztnek, ám Szablin, aki meggyőződéses kommunista volt, inkább az igazi tengerészek által mélyen lenézett politikai tiszti beosztást választotta.
Fokozatosan alakult ki benne az a meggyőződés, hogy a végtelenül elbürokratizálódott, korrupt és hazug szovjetrendszert egy „igazi és tiszta” szocialista forradalomnak kell elsöpörnie. Úgy gondolta, hogy ő lesz az, aki elindítja ezt az új forradalmat, amit a Sztorozsevoj lázadásával vélt kirobbanthatónak.
Először részeg handabandázásnak gondolták a zendülésről szóló hírt
Annak ellenére, hogy a hivatásos besúgóknak tekintett politikai tisztek a legénység körében általában közutálatnak örvendtek, az emberei mellett kiálló és szokatlanul új stílust képviselő Szablin gyorsan elnyerte a matrózok bizalmát, tiszttársai pedig a haditengerészi múltja miatt becsülték nagyra a Sztorozsevoj új „zampolitját”. Szablin harmadosztályú kapitány összebarátkozott a fregatt műszaki tiszthelyettesével, Alekszander Antonovics Sejn-nel, „Szásával”, akit beavatott a titkos tervébe. Szablin a vonalasnak tartott parancsnokot, Putolnyij fregattkapitányt, és azokat a tiszteket, akik nem tartanak vele, be akarta záratni a kabinjaikba, majd pedig átvenni a hadihajó feletti parancsnokságot.
Eredetileg azt tervezte, hogy Leningrádba (ma Szentpétervár) hajóznak, ahol az 1917-es bolsevik forradalom jelképének számító Aurora cirkáló mellett lehorgonyozva, rádión intéz felhívást a Szovjetunió népeihez a forradalom kirobbantására.
Az kétségtelennek tűnik, hogy ő maga hitt is ebben,
bár azt még Szásával sem osztotta meg, hogy szerinte mi történne a remélt forradalom kitörése után. Szablin és Sejn 1975. november 8-án délután léptek akcióba. Putolnyij kapitányt azzal az ürüggyel csalták le a szonárhelyiségbe, hogy ott néhány tengerész titokban italozik. A rendteremtés céljával megérkező parancsnokra azonban gyorsan rázárták az ajtót, majd Szablin összehívatta a fregatt tisztikarát, akiknek elmondta, hogy mire készül.
A tiszteket megszavaztatta, és még saját maga is meglepődött azon, hogy nyolcan álltak mellé. A vonakodó tengerésztiszteket a kabinjaikba zárták, majd a népszerű politikai tiszt, a lázadás vezére, a matrózok előtt tartott gyújtó hatású beszédet. Szablin úgy tervezte, hogy másnap reggel, amikor a november 7-i díszszemlén részt vett kötelék kifut Rigából, a kötelékből hirtelen kiválva Leningrádnak veszik az irányt.
Ám késő este felfedezték, hogy az egyik hűségesküt tett tisztnek, Firsov hadnagynak nyoma veszett.
Valerij Szablin ezért változtatva a tervén, azonnali indulást rendelt el. Firsov hadnagy valóban megszökött, és igyekezett fellármázni a kikötői parancsnokságot, de nem hittek neki, mert részegnek nézték.
A hadnagy így kénytelen volt csuromvizesen begyalogolni Rigába, hogy riassza a Balti-tengeri flotta parancsnokságának ügyeletes tisztjét, ám ott is részeg delírizálásnak vélték a lázadásról szóló beszámolóját. Csak akkor kezdtek el hinni Firsov hadnagynak, miután befutott a parancsnokságra a döbbenetes hír, hogy a Sztorozsevoj fregatt felszedte a horgonyt, és megszökött. Mire felocsúdtak, a Sztorozsevoj már messze járt.
Szigorú államtitoknak nyilvánították a Sztorozsevoj lázadását
A szökött fregattot üldöző flotta sokáig a sötétben tapogatózott, mivel a Szotorozsevoj teljes rádiócsendben hajózott nyugat felé. A ködös reggeli idő sem kedvezett a felderítésnek, de végül két harci gép a szökevény nyomára bukkant.
Amikor a Sztorozsevoj elérte a nemzetközi vizeket, Szablin korvettkapitány megtörte a rádiócsendet,
és üzenetet küldött a főparancsnokságnak a követeléseiről. Ezután a rádiósokkal leadatta a Szovjetunió népeinek szánt kiáltványát, de az adás – nem tudni, hogy véletlenül, vagy pedig szándékosan-e – kódolt csatornán lett közvetítve, így a katonai rádiólehallgatókon kívül nem hallotta senki más.
A 686. vadászezred taktikai bombázói sokkal hamarabb utolérték a fregattot, mint a hadihajót üldöző felszíni egységek. Noha a pilóták éles tűzparancsot kaptak, de ezt nem akarták teljesíteni, hogy megkíméljék a bajtársaik életét.
Ezért eleinte csak alacsony áthúzásokkal „ijesztgették” a menekülő fregattot,
majd amikor rádión káromkodással cifrázott és hadbírósággal fenyegető parancsot kaptak a hajó megsemmisítésére, szándékosan igyekeztek elvéteni a célt. Az egyik 250 kg-os bomba azonban telibe találta a Sztorozsevoj tatfedélzetét, ami miatt a kormányszerkezet olyan súlyosan megsérült, hogy a fregatt – a beszorult kormánylapát miatt – körözni kezdett. Ezzel a lázadás sorsa is megpecsételődött, a legénység pedig megadta magát az időközben beérkezett üldöző flottának.
Szovjet viszonylatban a lázadásban részt vettek viszonylag olcsón megúszták a zendülés következményeit. A tiszteket lefokozták és eltávolították a flottától, a legénység tagjait pedig más egységekhez helyezték át. A lázadás szellemi irányítójával, Szablin harmadosztályú kapitánnyal azonban már korántsem voltak ennyire kíméletesek. A Szovjetunió Legfelsőbb Bíróságának katonai különtanácsa zárt tárgyaláson
hazaárulás miatt golyó általi halálra ítélte a forradalmat kirobbantani akaró politikai tisztet.
Valerij Szablinon 1975. augusztus 3-án hajtották végre a halálos ítéletet. Helyettesét, Alekszander Antonovics Sejnt nyolc évi szabadságvesztésre ítélték, amiből hat évet börtönben, kettő esztendőt pedig szigorított munkatelepen kellett letöltenie. Az ügyet államtitoknak minősítették, és a Sztorozsevoj-incidens szigorúan titkos aktái csak a Szovjetunió 1991-ben történt összeomlása után nyíltak meg.
origo
Hirmagazin.eu
