Hirmagazin
Image default
Sporthirek

Zinedine Zidane távozik a Real Madridtól – videó

A spanyol sajtó értesülései szerint az idény végén távozik posztjáról Zinedine Zidane, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője.

Több spanyol média is arról számolt be, hogy a francia szakember már a múlt vasárnapi, Sevilla elleni, 2-2-es döntetlennel zárult mérkőzés előtt bejelentette a játékosoknak a döntését.

A fővárosi gárdát a mostani idényben a spanyol Király Kupától a harmadosztályú Alcoyano búcsúztatta, a Bajnokok Ligájában a Chelsea elleni elődöntő jelentette a végállomást, míg a La Ligában két fordulóval a bajnokság vége előtt két pont az együttes hátránya a városi rivális Atléticóval szemben.

A jövőjét firtató újságírói kérdésre Zidane korábban kitérő választ adott.

„Nem tudom, mi fog történni. Most itt vagyok, holnap mérkőzést játszunk, de nem tudom, utána mi következik, mert ez a Real Madrid” – mondta a tréner szombaton, az Athletic Bilbao elleni bajnoki mérkőzés előestéjén.

Zidane először 2016 januárja és 2018 májusa között irányította a Realt, amellyel ekkor három Bajnokok Ligája-győzelmet és egy bajnoki címet szerzett. Tíz hónappal későbbi, 2019. márciusi visszatérése óta – tavaly nyáron – újra megnyerte a La Ligát.

blikk

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Vívó-vk: Muhari Eszter aranyérmes Barcelonában! .. Gratulálunk a kimagasló sportteljesítményhez!

Géza

A Ferencváros 2-2-es döntetlent játszott Zalaegerszegen a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésen, ezzel a Puskás Akadémiát egy ponttal megelőzve az élre állt.

Bognár Krisztina

A Ferencváros és az AZ Alkmaar közötti Európa-liga mérkőzésen, amelyet 2025. január 30-án rendeztek a Groupama Arénában, incidens történt a vendégszurkolók és a biztonsági személyzet között, mivel a fradi az eéső félidőben már 3:0-ra vezetett..

Géza
Megszakítás