Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Megkéselte ápolóját egy idős nő a kórházban

Az ápolónőt azonnal meg kellett műteni Miskolcon.

Megkéselt egy ápolónőt egy idős beteg egy miskolci kórházban; a nővér súlyosan megsérült – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

A tájékoztatás szerint a gyanúsított egy műtét miatt volt az egyik miskolci kórházban. Egy ápolónő ellátta őt, ám amikor elfordult tőle, az asszony egy késsel megszúrta.

A nővér súlyosan megsérült, azonnal megműtötték.

A miskolci rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és testi sértés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást a 69 éves nő ellen.

infostart

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza

Vigyázat, figyelem, itt az évszázad átverése: áltraffipaxok és bírságot beszedő álrendőrök?

Géza
Megszakítás