Hirmagazin
Image default
Belföldi hírek

Új miniszeri biztosi poszt született a Balaton élővilágának megóvására

A Balaton élővilágának megóvásával kapcsolatos feladatok ellátására miniszteri biztossá nevezte ki Szári Zsoltot az agrárminiszter május 1-től.

A miniszteri biztos feladata, hogy közreműködjön a Balaton növény- és állatvilágának, valamint a víz minőségének megóvásához kapcsolódó feladatok összehangolásában – számolt be az MTI.

Szári Zsolt emellett elősegíti majd a Balaton és a Kis-Balaton vízgyűjtő területein lévő szennyező források azonosítását, javaslatot tesz a meder rekultivációjával kapcsolatos állami feladatok megvalósíthatóságára.

Ezen kívül népszerűsíti a balatoni halak gasztronómiai értékét – írta az Agrárminisztérium közleményében.

Ebben Szári kiemelten fontosnak nevezte a hatékony együttműködést a Balaton élővilágának megőrzésén dolgozó intézmények, a térség önkormányzatai és a helyi szervezetek között. Hozzátette: legfontosabb célja, hogy összehangolja a Balatont érintő ügyekkel kapcsolatos információáramlást, erősítse a párbeszédet az állami és a civil szereplők között.

atv

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Az új magyar hulladékbegyűjtési és hasznosítási rendszer, amelyet a MOHU koncesszió keretében vezettek be, nem kedvez az újratölthető italcsomagolások terjedésének.

Géza

Ma, február 11-én, Bertold és Marietta névnapja van.

Géza

Orbán Viktor újabb fontos döntése a nyugdíjasokat támogató programban.. – videó

Géza
Megszakítás