Hirmagazin
Image default
Belföldi hírek

Reagált Becsó Zsolt fideszes képviselő a Momentum feljelentésére

Becsó Zsoltot, a Fidesz országgyűlési képviselőjét kérdeztük.

Ön is elkapta a fertőzést. Hogy derült ki?

– Náthára hajazó tüneteim voltak, néha folyt az orrom, de nem vettem komolyan, mert rengeteget sportolok terepen. Múlt kedden folyamatosan ment el az ízlelésem és a szaglásom, ezért a parlamenti munka után egyből elmentem a salgótarjáni kórház sürgősségi osztályára. 15:40-kor teszteltek, vért vettek, kaptam egy óráig infúziót, majd este hat körül hazaengedtek. Kiderült, hogy pozitív a Covid-tesztem, azóta itthon vagyok karanténban.

Mindenki ezt olvassa most!

Származott-e utólag probléma, hogy fertőzötten ült a parlamenti ülésteremben?

– Nem, semmi. Hangsúlyozom, nem tudtam, hogy fertőzött vagyok, sőt azt hittem, védettségem van, mivel több mint hét héttel korábban beoltottak. Amíg bent voltam, nem volt kontaktom senkivel, FFP2 maszk volt rajtam végig, vagyis nem hiszem, hogy bárkit is megfertőztem volna.

Ön szerint a Momentum joggal jelentette fel a járványügyi szabályok megsértése miatt?

– A hatósági karantént múlt szerdától rendelték el, kedd délután pedig, amint kiderült a pozitív tesztem, otthon voltam. Már nagyon mennék dolgozni, ezért posztoltam hibásan a Facebookra, hogy szerdán van a karantén utolsó napja. Elszámoltam a napokat, valójában pénteken jár le a karanténom, addig otthon is maradok.

blikk

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Az új magyar hulladékbegyűjtési és hasznosítási rendszer, amelyet a MOHU koncesszió keretében vezettek be, nem kedvez az újratölthető italcsomagolások terjedésének.

Géza

Ma, február 11-én, Bertold és Marietta névnapja van.

Géza

Orbán Viktor újabb fontos döntése a nyugdíjasokat támogató programban.. – videó

Géza
Megszakítás