Másfél órát várni egy pizzára sok. Budapest XXII. kerületében azonban egy pizzafutár ellopott autója és a tettes került ennyi idő alatt rendőrkézre.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást R. Roland 26 éves budapesti lakos ellen, aki 2021. április 26-án 13 óra körül Budapesten, a XXII. kerületi Jókai Mór utcából eltulajdonított egy parkoló gépkocsit.

 

A járműben volt a sértett pénztárcája, személyes okmányai, illetve egy elektronikus fizetésre használt bankkártyaterminál is.

A kerületi rendőrök a bejelentéstől számított másfél órán belül azonosították, majd egy benzinkútnál tankolás közben elfogták a feltételezett elkövetőt. Ekkor derült ki, hogy a 26 éves férfi ellen a Fővárosi Törvényszék személyi szabadság megsértése bűncselekmény elkövetése miatt elfogatóparancsot adott ki – írja a police.hu.

A nyomozók a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, illetve előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Fotó: Pexels