Hirmagazin
Image default
Egészség - betegség

Székesfehérvári kórházigazgató: 100-ból 84 gépi lélegeztetett meghal, a negyedik hullám elviheti a fél országot.. – videó

Bucsi László olyan sokkoló adatokról is beszélt, hogy hűtőkonténert kellett bérelniük a rengeteg covidos haláleset miatt.

Konkrét számadatokat osztott meg a kórházigazgató /Fotó: YouTube Konkrét számadatokat osztott meg a kórházigazgató /Fotó: YouTube

Döbbenetes őszinteséggel mesélt a Fejér megyében lévő koronavírus-helyzetről Bucsi László. A Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója szerint bár a napokban kicsit kevesebb beteg érkezett hozzájuk, továbbra is elképesztően súlyos a helyzet, ugyanakkor meglehetősen kevesen regisztráltak oltásra a térségben, ezért ritkán hallható konkrétumokat osztott meg a nyilvánossággal.

Mindenki ezt olvassa most!

„Úgy döntöttem, bár mindig azt mondja az OKFŐ, a minisztérium, hogy konkrét számokról ne beszéljünk, én beszélek konkrét számokról” – idézte az fmc.hu a szakembert, akinek néhány jelentősebb kijelentéséből is szemezgettek.

Bucsi elmondása szerint a náluk lélegeztetőre került betegek 84 százaléka belehalt a vírusba, és a klinikán az összesen kijelölt 125 covidos intenzív ágyból 2.5 hete már csak kettő volt szabad. A rengeteg halottat egy ideje nem tudták hol elhelyezni, ezért bérelniük kellett két hűtőkonténert, de két hete ezek is megteltek.

Olyan Magyarország történetében nem volt még, hogy a krematóriumokat arra kérték, hogy három műszakban dolgozzanak” – tette hozzá Bucsi. Az intenzív osztályuk a járvány előtti időszakban évi 400 millió forintból működött, ám a koronavírus miatt csak január óta 1 milliárd forintba került a covidos betegeik ellátása.

Kedveld és ajánld a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Bucsi szerint „a negyedik elviszi a fél országot”, utalva ezzel a járvány következő hullámára. Épp ezért nem győzi hangsúlyozni az oltakozás fontosságát:

Mindegy, hogy milyen vakcina. Segít a vakcina

blikk

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

A női intim higiénia kiemelten fontos az egészség megőrzése érdekében, mivel a nem megfelelő tisztítás irritációhoz, fertőzésekhez és kellemetlen szagokhoz vezethet.. (18+)

Kovács Karolina

Irritáció, fertőzések, kellemetlen szagok. Csak néhány probléma, ami előfordulhat, ha nem sikerül fenntartani a megfelelő péniszhigiéniát.. (18+)

Kovács Karolina

A reggeli kellemetlen szájszag (halitózis) teljesen normális jelenség, és több oka is van:

Kovács Karolina
Megszakítás