Április 12-e a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja 2012 óta, amikor az Országgyűlés ellenszavazat nélkül döntött erről. Az egykori Csehszlovákia etnikai tisztogatásának jogi alapot adó Beneš-dekrétumok az európai uniós tagság ellenére még mindig részei a cseh és a szlovák jogrendnek.
Ma arra a több mint százezer felvidéki magyarra emlékezünk, akik 74 évvel ezelőtt a Beneš-dekrétumok következtében állampolgárságuktól, közösségüktől, vagyonuktól megfosztva, szülőföldjük elhagyására kényszerültek.
A második világháború után az újjáalakult Csehszlovákiában az 1945. április 5-i kassai kormányprogram a magyarokat és a németeket kollektívan tette felelőssé az ország „felbomlasztásáért”.
Az Edvard Beneš államfő által május és október között életbe léptetett, 1946-ban törvényerőre emelt dekrétumok közül 33 közvetlenül vagy közvetve e két nemzetiség alapvető jogait korlátozta. E dekrétumok jegyében első körben kiűztek 36 ezer, 1938 előtt magyar állampolgárságú személyt, internálták a pozsonyi, kassai, komáromi magyarokat, lakásaikat elkobozták. A szovjet csapatok által megszállt Magyarországgal megkötött lakosságcsere-egyezmény keretében a csehszlovák hatóságok annyi magyart telepíthettek át Magyarországra, ahány szlovák önként távozott onnan.
A prágai kormány várakozásával ellentétben azonban – hiába folyt szabályszerű toborzási kampány a magyarországi szlovákok körében – mindössze 59 774-en jelentkeztek áttelepülésre, míg Szlovákiából 76 616 magyart szállítottak Magyarországra.
Felvidéki magyarok kitelepítése 1947-ben
Fotó: Fortepan
A kitelepített magyarokat szállító első szerelvény 1947. április 12-én, az utolsó 1949. június 5-én indult, e két időpont között szinte naponta vitték a kijelölt családokat ingóságaikkal együtt Magyarországra. Közben elindult a reszlovakizáció is, amely lehetőséget adott „az évszázadok során elmagyarosodott szlovákoknak az anyanemzethez való visszatérésre”, a gyakorlatban a felvidéki magyaroknak a vagyonelkobzástól és a kitelepítéstől való megmenekülésre, az állampolgári jogok megszerzésére. Az akció során 423 ezer megfélemlített, fenyegetett magyar adta be kérvényét, és a hatóságok 327 ezret nyilvánítottak közülük szlováknak.
A Szovjetunió teljes támogatását élvező Csehszlovákia a párizsi békekonferencián még azt is el akarta érni, hogy a reszlovakizáció és a lakosságcsere után megmaradt mintegy kétszázezer magyart is egyoldalúan áttelepíthesse, de ezt az amerikaiak megvétózták. Egy ideig több ezer magyart tartottak szlovákiai munkatáborokban, számukat a cseh történészek 30–40 ezerre, a szudétanémet szövetségek negyedmillióra becsülik.
Az 1948. februári kommunista hatalomátvétel után enyhülés következett. Az 1948. október 25-i törvény a hűségeskü letétele után visszaadta a magyar nemzetiségűek állampolgárságát, a kényszer szülte reszlovakizációs nyilatkozatokat azonban csak 1954-ben érvénytelenítették.
Edvard Beneš cseh politikus, Csehszlovákia vitatott megítélésű elnöke
Fotó: Ma7.sk
A Beneš-dekrétumok hatályon kívül helyezését, az elkobzott vagyonok visszaadását a kommunizmus összeomlása után sem Csehszlovákia, sem az 1993 óta önálló cseh és szlovák állam nem tűzte napirendre. A szlovák parlament 2007. szeptember 20-án határozatban szögezte le, hogy a dekrétumokból „eredő jogi- és tulajdonviszonyok megkérdőjelezhetetlenek, érinthetetlenek és megváltoztathatatlanok”.
Az Országgyűlés 2012. december 3-i határozatában rögzítette, hogy szükségesnek tartja méltóképpen megemlékezni a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített magyarokról.
