forrás: hirado.hu

A Szűz kissé szétszórt, a Nyilasnak segítséget kell kérnie pont attól, akitől nem szeretne, a Vízöntő úgy érzi, hogy párkapcsolatában csak vergődik.

Kos (március 21.-április 20.)
Nagyon igaza van a barátainak, ha zokon veszik, hogy egyre ritkábban élvezhetik a társaságát. Úgy érzik, hogy a kifogásai nem teljesen őszinték, és magában elismeri, hogy ebben van némi igazuk. Hajtja a kíváncsiság, és emiatt annyi minden érdekes programon szeretne ott lenni, hogy az sem tudja, hogyan egyeztesse össze őket. Fogadja meg, hogy nem hanyagolja el őket.

Bika (április 21.-május 20.)
Ne keseredjen el, ha a terve kivitelezése akadályba ütközik. Mielőtt szomorkodna vagy mérgelődne, gondolja át a lehetőségeket. Lehet, hogy még nem jött el az alkalmas időpont és várnia kell. Esetleg újra kell terveznie és módosítania, ami még nem a világ vége. Az már valóban kellemetlen lenne, ha meghiúsulna, de erről szó sincs, csak változtatni kell a hozzáállásán.

Ikrek (május 21.-június 21.)
Nem sok kedve van a párjával fölösleges vitába bonyolódni, de tudja, hogy nem térhet ki előle, ezért inkább nem is találkozik vele. Tisztában van vele, hogy talán nem ez a legjobb megoldás, de hogy ez a legésszerűbb az biztos. Már csak egy jó kifogáson kell törnie a fejét, ami elég hihetőnek is tűnik. Ha úgyis sértődés lesz a vége, akkor legalább szabad a mai napja.

Rák (június 22. -július 22.)
Családi életében a feszültség nem csökken, hanem inkább fokozódik. Az álláspontok nem közelednek egymáshoz, hanem stagnálnak. A hidegháborús helyzet lassan tarthatatlanná válik, ezért, ha nem szeretné kenyértörésre vinni a kapcsolatukat, akkor legyen nagyvonalú és engedjen. Ennyi háborúskodás után édes lesz a békülés.

Oroszlán (július 23.-augusztus 22.)
Imád utazni, de csak akkor, ha nem jár kellemetlenséggel. A napokon át tartó, zötykölődő utazástól kirázza a hideg és a bőröndcipelés sem tartozik a kedvenc elfoglaltságai közé. Csak könnyedén és elegánsan szereti élvezni az életet, és nem sajnálja a pénzt a kényelemre. Végsőkig kitart az elhatározása mellett, hogy meggyőzi a szeretteit, hogy nem kell az egész lakást becsomagolni.

Szűz (augusztus 23.-szeptember 22.)
Kissé szétszórt emiatt hajlamos elaprózni magát, és mire észbe kap, addigra már kicsúszik az időből. Számos terve van a mai napra, mert szeretné utolérni magát, de végül minden teendőtől elmegy a kedve. Szeretné menteni a menthetőt, de egyre jobban látja, hogy ez a nap már füstbe ment. Szerencsére gyorsan feltalálja magát, s ha így alakult, akkor inkább pihen.

Mérleg (szeptember 23.-október 22.)
Légvár építése helyett inkább álljon a sarkára, és kapcsolatát a valóságnak megfelelően lássa. Érzelmi életében akkor tud jobban eligazodni, ha a vágyait nem vetíti ki a párjára. Az még nem okoz problémát, ha rajong érte, vagy netalán úgy érzi, hogy ő a szíve csücske, de az eseményeket nem érdemes a vágyai szerint kiszíneznie. Az álom és a valóság bizony az két különböző dolog.

Skorpió (október 23.-november 21.)
A szíve majd ki ugrik a helyéből, mert olyan hevesen dobog, ha csak rágondol az új partnerére. Legszívesebben azonnal fejest ugrana a kapcsolatba és rögvest összeköltözne vele. Hajlamos a szélsőséges gondolkodásra és a végletességre, emiatt mindent csak rózsaszínben lát. Pedig a végletesség sohasem vezet jóra és a vége gyakran kudarc vagy csalódás.

Nyilas (november 22.-december 21.)
Minden porcikája tiltakozik ellene, hogy olyan embertől kérjen segítséget, akitől legszívesebben távol tartaná magát. Viszont a célja megvalósításához muszáj a kockáztatni, mert ha csak a jól bevált úton halad, akkor a riválisai könnyedén megelőzik. Mivel ebben a helyzetben csak ez az illető tud segíteni, ezért kénytelen félretenni az igazságérzetét. Talán még a csoda, ami segíthet.

Bak (december 22. – január 20.)
A Plútó bolygó felkavarja az érzelmeit, emiatt egyre nehezebben igazodik el az életben. Változatosságra vágyik, szeretne valami új dologba belefogni. Keresi a lehetőségeket, de még igazából nem tudja, hogy merre induljon el.  Gyökeres változásra vágyik, de ugyanakkor fél a döntő lépést megtenni. Mielőtt elszánná magát, gondolja át a döntése majdani következményeit.

Vízöntő (január 21.-február 19.)
Szereti, ha kényeztetik és nincs ellenére az sem, ha a kedvese a tenyerén hordozza. Azonban a birtoklást vagy a szabadsága korlátozását rendkívül nehezen tűri. Szeretné valahogy a partnere tudtára adni, hogy sokszor már túlzásba viszi a ragaszkodását, de nem akarja megbántani, vagy ami még rosszabb lenne végleg elveszíteni. Nem találja a megoldást, csak vergődik.

Halak (február 20.-március 20.)
A testi tünetei egyértelműen jelzik a félelmeit és szorongásait.  Egyrészt félelmet a jövőtől és szorongás a jelentől, mert érzelmileg kissé labilis. Szeretetre és teljes biztonságra vágyik, mert ha valakivel együtt él, akire támaszkodhat, akkor nem érzi annyira fenyegetőnek a külvilágot. Legyen nagyon éber, mert a sebezhetőségét érzelmileg és anyagilag egyaránt könnyen kihasználhatják.