Összesen 168 rendkívül veszélyes baleseti gócpontot sorol fel a Magyar Közút nemrég elkészült listája.

A Magyar Közút Zrt. a 2017 eleje és a 2019 vége közötti baleseti statisztikák alapján feltárta és sorba rakta Magyarország 30 ezer kilométernyi közúthálózatának leginkább problémás szakaszait. A szervezet összesen 168 ún. baleseti góchelyet rakott sorba – írja a vezess.hu.

A baleseti góchelyek olyan útszakaszok, ahol a balesetek száma szerint „valamilyen probléma van a közút geometriai kialakításával, az érvényben levő forgalomszabályozással (közúti jelzésekkel), vagy az út környezetével”. A listát az adott úton történt halálos, súlyos és könnyű balesetek száma, valamint a „súlyozott balesetszám” összesített adata szerepel. Minden személysérüléses baleset rendelkezik egy ún. súlyszámmal, amely a sérülés mértékétől függ – így alakította ki a Magyar Közút Zrt. a sorrendet.

A feketelistát a 82-es út egyik szakasza vezeti, majd egy különösen sok súlyos balesetet eredményező, külterületi út következik Komárom megyéből, a harmadik pedig meglepő módon az M7-es egyik része. Az útkezelő értékelése szerint a 168 helyből külterületen jellemzően csomópont és éles kanyarok okozzák a legtöbb bajt, míg településeken belül a különféle útkereszteződések.

Megye Útszám Szelvény Összesített balesetszám
1. Veszprém 82 25-26 54
2. Komárom-E. 1119 17 48
3. Fejér M7 62-63 42
4. Komárom-E. 117 5-6 36
5. Baranya 6 203-204 36
6. Heves 25 21-22 36
7. Fejér 7201 3 32
8. Győr-M.-S. 83 63 32
9. Pest 51 21-22 30
10. Veszprém 70 2 30
11. Hajdú-Bihar 33 108 30
12. Jász-N.-Sz. 4206 2 30
13. Hajdú-Bihar 33 108 28
14. Győr-M.-S. 83 62-63 28
15. Győr-M.-S. 1 125 28
16. Heves 21 2 28
17. Baranya 57 40 28
18. Heves 25 4-5 28
19. Somogy 7 114 28
20. Hajdú-Bihar 4 209 26

A Magyar Közút felmérése háromévnyi problémákat tárt fel, majd elemezte őket, ami után 2020-ban természetesen megkezdték a helyek biztonságosabbá tételét:

  • 11 helyszínen kezdték el a csomópontok jelzőlámpás forgalomirányításának kiépítését, vagy a meglévő forgalomszabályozás fejlesztését.
  • 16 helyszínen végeztek kisebb beavatkozásokat (burkolatprizmák telepítése, burkolat érdesítése, sebességmérők telepítése, figyelmeztető villogók alkalmazása stb.).
  • 25 helyszínen megerősítették a jelzésrendszert, például figyelemfelhívó táblázással, valamint burkolati jelek felfestésével.

infostart

Hirmagazin.eu

ElőzőTeljes kijárási tilalom jöhet Párizsban, drámai vakcinahiány Belgiumban, összeomlás szélén az olasz kórházak..
KövetkezőÚjra jön a rémálom az M0-s Duna-hídján
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza