Csak elöljáróban: A politikailag aluliskolázott (de lehet humán értelemben is), gyűlölettel teli, alsóosztálybéli fanatikusok működése a fényfelirattal cél tévesztett, .. s hogy miért, megmutatom Nektek..

Életrajzi adatok – Gyurcsány Ferenc:

Kép forrása: Qwertzu2

„Apai nagyapja, Gyurcsány Géza pénzügyőrtisztként dolgozott, apai nagyanyja Tamás Margit (1908-1943). Apja, id. Gyurcsány Ferenc lecsúszott középosztálybeli családból származott, és öt éves korában elveszítette szüleit, miután apja adósságokba keveredett, és öngyilkos lett.

Felnőttként rendezetlen életmódot folytatott. Később feltárt dokumentumok tanúsága szerint többször is elítélték kisebb bűncselekmények elkövetéséért, alkoholizmusa és rendszertelen munkaviszonya nehéz életkörülményeket eredményezett a család számára.”

Életrajzi adatok – George Orwell:

Kép forrása: pressphoto

„Apja az indiai Polgári Szolgálat tisztviselője volt. Blair 1911-ben anyjával és nővérével Angliába költözött, hogy tanulmányait ott kezdhesse meg. Tizennyolc éves korában a híres Eton kollégiumban végezte a középiskolát – halovány eredménnyel ugyan, de első írásai már az iskolai lapban megjelentek.

Mivel nem sikerült egyetemi ösztöndíjat szereznie, visszatért Indiába, ahol öt évet szolgált helyettes felügyelőként a burmai rendőrségnél. Amikor 1927-ben eltávozásra hazatért, beadta felmondását – az angol gyarmati politikával való egyet nem értés is szerepet játszott elhatározásában. A következő néhány évet a párizsi és londoni szegényebb rétegek között töltötte, csavargókkal, koldusokkal barátkozott, és mindenféle alkalmi munkákat vállalt.”

Életrajzi adatok – Gyurcsány Ferenc:

Kép forrása: freephoto

„2006. szeptember 17-én nyilvánosságra került a május 26-án Balatonőszödön, az MSZP-frakció előtt elmondott beszéde, melyben nyíltan és trágár módon beszélt többek között politikai hazugságokról és a választók elől eltitkolt tényekről. A beszéd kiszivárogtatása állandósuló tüntetésekhez vezetett. Az események miatt az ellenzék a miniszterelnök lemondását követelte. Gyurcsány ettől kezdve a rendszerváltás óta mért közvéleménykutatások alapján a legnépszerűtlenebb magyar kormányfővé vált.

… Pártja politikai irányvonalát ettől kezdve folyamatosan és egyre élesebben kritizálta. 2010. október 22-én életre hívta az MSZP-n belüli Demokratikus Koalíció Platformot, majd erre építve 2011. október 22-én megalapította a Demokratikus Koalíció pártot, melyhez vele együtt tíz képviselő csatlakozott a parlamentben, akik kiléptek az MSZP frakciójából. Önálló képviselőcsoportot terveztek létrehozni, amit azonban az új házszabály megakadályozott, Gyurcsány így a DK elnökeként és független országgyűlési képviselőként folytatta a politizálást.

2012 áprilisában a Hír TV plágium gyanúját fogalmazta meg vele szemben az egyetemi szakdolgozata kapcsán. A plágiumot azonban nem lehetett bizonyítani vagy cáfolni, mivel ehhez nem álltak rendelkezésre egyértelmű bizonyítékok és a szakdolgozat minden példánya eltűnt.”

Életrajzi adatok – George Orwell:

Kép forrása: http://therebelkind.blogspot.com/2011_02_01_archive.html

„… Orwell baloldali nézeteit a spanyol polgárháború kitörése – ha lehet – még jobban megerősítette. Ám miután az NKVD irányítása alatt álló kommunisták több harcostársát megölték, illetve börtönbe vetették, olthatatlan ellenszenv és bizalmatlanság támadt benne a kommunistákkal és a sztálinista Szovjetunióval szemben. Szinte élete végéig tartott attól, hogy Trockijhoz hasonlóan egy szovjet merénylet áldozatává válik. Spanyolországból feleségével Franciaországba menekült. 1938-ban jelent meg a spanyolországi élményeiből táplálkozó Hódolat Katalóniának című könyve”

Életrajzi adatok – Gyurcsány Ferenc:

Kép forrása: Derzsi Elekes Andor

„2002-ben a választási kampány során az ő ötlete alapján szerveztek a szocialisták tüntetést és kampányt, ami Kövér László „köteles beszéd” néven híressé vált mondatainak kiforgatására épült. Debreczeni József könyvében később Gyurcsány beismerte, hogy Kövér kijelentését tudatosan rossz szándékúan értelmezve, hatásvadász módon, félelemkeltésre használták fel a kampány során. A beszéd értelmezése és az azt követő tüntetés – ahol baloldali személyiségek kötéllel a nyakukban jelentek meg – jelentős indulatokat keltett a magyar közéletben.

2004-ben így nyilatkozott: „Akinek egy szobája van, az kettőt, akinek kettő van, az hármat, akinek három, az meg családi házat. Akinek öreg, öregecskedő felesége van, az fiatalabbat érdemelne.” A feleségek „lecserélésére” vonatkozó, megalázónak vélt kijelentés ellen többen – főként nőszervezetek – tiltakoztak.

A kettős állampolgárság bevezetését akarók táborában még népszerűtlenebbé vált, amikor a 2004. december 5-i népszavazás előtt a „nem” mellett kampányolva 800 000 határon túli magyar áttelepülésének veszélyével riogatott. Emiatt népszerűsége a határon túli magyarság közt is mélyre süllyedt; több helyen tiltakoztak ellene.

2005 februárjában, egy pártrendezvényen elmondott viccben terroristának nevezte a szaúd-arábiai labdarúgó-válogatott tagjait. A kijelentés kisebb diplomácia feszültséget keltett a két ország között, néhány hónapra visszarendelték a szaúdi nagykövetet. Gyurcsány később bocsánatot kért a szerencsétlen „tréfa” miatt.

2005. szeptember 24-én Battonyán a következőket mondta: „Tudom és ismerem milyen nyugdíjasnak lenni ebben az országban. Látom édesanyámon, aki kétszobás lakótelepi lakásban lakik, aki csak akkor kapcsolja be a konvektort, hogyha nagyon muszáj, a konyhában pedig azért nem, mert a gáztűzhely úgyis ad elég meleget. Tudom, hogyan számolja és hogyan olvassa a gázórát, hogy hány köbméter fogyott ebben a hónapban.” A kijelentés alapján felmerült a kérdés, hogy a vagyonos üzletember esetleg nem gondoskodik megfelelően az anyjáról.

A balatonőszödi beszéd nyilvánosságra kerülését követő zavargások során számos rendőr indokolatlanul, jogellenes bántalmazott nemcsak egyes, a tüntetéseken részt vevő személyeket, de nem egy esetben az azokban részt nem vevő járókelőket is, majd esetenként hamis tanúzással igyekeztek börtönbe juttatni őrizetbe vetteket, hogy ezzel a túlkapásokat leplezzék. Gyurcsányt politikai ellenfelei azzal vádolták, hogy a rendőri túlkapások az ő utasítására vagy bátorítására történtek. A miniszterelnök az ellene tüntetők erőszakos akcióival szemben a rendőri intézkedéseket megvédte és kiállt az érintett rendőri vezetők mellett. Blogjában 2006. október 25-én megjelent egy később törölt bejegyzés, amely a rendőrség „lenyűgöző szakszerűségéről” szólt, amellyel a rendőrség a tisztességes adófizető állampolgárokat védte, és az ezzel kapcsolatos hála anyagi kifejezését sürgette. A miniszterelnök az MTV-székház ostroma során utasításokat adott a rendőrségnek.”

Lovasroham a Károly körúton:

Életrajzi adatok – George Orwell:

Kép forrása: Matt Brown

„Orwell 1938-ban TBC-s lett. 1941-től a BBC-nél dolgozott és a második világháború idején a Home Guardban (honvédelmi polgári testület) teljesített szolgálatot. 1943–44-ben írta meg a Szovjetunió és a kommunista ideológia maró szatíráját nyújtó Állatfarmot, mely a háború idején – mivel a Szovjetunió Nagy-Britannia szövetségese volt – nem jelenhetett meg. Felesége halála után a skót partok közelében levő Jura szigetén telepedett le. Itt írta meg híres regényét, az 1984-et, amelyben egy civilizációt leigázó, fokozatosan bürokratizálódó, végletesen totalitárius rendszer képét vetítette elő. A könyvet 1949-ben adták ki.

1984 című regénye: Az 1984 (eredeti címén Nineteen Eighty-Four) egy szatirikus politikai regény és szerelmi történet. Olyan disztópia (negatív utópia), amelyben a felügyelő állam tökéletes alkalmazkodást követel a polgároktól hazugságokkal, félelemkeltéssel és kegyetlen büntetésekkel. Az 1949-ben kiadott mű Orwell legnépszerűbb munkája, és az „orwelli” jelzőt ennek világára használjuk. Sok nyelvre lefordították; magyarul először a „Magyar Október” Szabadsajtó nevű szamizdatkiadó adta ki Antal György fordításában, 1984-ben, majd Szíjgyártó László fordításában az Európa Könyvkiadó 1989-ben.
„ A szabadság az, ha szabadságunkban áll kimondani, hogy kettő meg kettő négy. Ha ezt megtehetjük, minden egyéb magától következik. ” – Fordította: Szíjgyártó László.””

*************************************

A rendőrség nem indított eljárást a fényfelirat ügyében! Nagyon helyes, van éppen elég dolguk!

Források:

https://www.boe.es/boe/dias/2007/05/26/pdfs/A22978-22978.pdf, 2018. június 15.

MSZMP-s kapcsolatok Gyurcsány dolgozata körül, Heti Válasz, 2012. május 9.

Párttársa diplomáztatta le Gyurcsányt. Magyar Nemzet Online, 2012. május 7. [2012. július 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. július 21.)

Népszava Online

Megalakult Gyurcsány pártja, index, 2011. október 22.

Mélyponton a politikai elit Archiválva 2013. május 10-i dátummal a Wayback Machine-ben, policysolutions.hu

Medián: negatív rekordon Gyurcsány támogatottsága (magyar nyelven). OrientPress Hírügynökség, 2009. március 19. (Hozzáférés: 2009. október 3.)

Egy hír, amely nem rengette meg a világot (magyar nyelven). index.hu, 2009. március 22. (Hozzáférés: 2009. október 3.)

Gyurcsány új kormányt és kormányfőt javasolt Archiválva 2010. március 27-i dátummal a Wayback Machine-ben MTI, 2009. március 21.

Felajánlotta lemondását Gyurcsány (origo.hu)[halott link]

A megyei elnökök elengedték Gyurcsányt.

Nem alakíthat frakciót a Demokratikus Koalíció

Gyurcsány a sógora szakdolgozatát használva diplomázott – Index, 2012. 04. 27.

A plágiumgyanút erősíti a Gyurcsány-dolgozat bírálata – Index, 2012. 04. 29.

A pécsi egyetem lezárta a Gyurcsány-ügyet – Index, 2012. 05. 15.

https://24.hu/kulfold/2015/05/22/hivatalos-gyurcsany-ferenc-szlovak/

familysearch.org Gyurcsány Ferencné Tamás Margit gyászjelentése

Balázs (2019. január 2.). „Összezárva Friderikusszal – Gyurcsány”.

stop.hu: Gyurcsány apja lopásért többször ült börtönben! Archiválva 2010. szeptember 13-i dátummal a Wayback Machine-ben, 2007. december 12.

Magyar Nemzet Online

www.nemenyi.net. [2008. május 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. január 17.)

Mozgó Világ. [2009. január 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. augusztus 8.)

Orbán Viktor és a KISZ-esek – YouTube

Miniszterelnöki Hivatal. [2007. május 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. február 14.)

Kis Oligarchatározó: Gyurcsány Ferenc (magyar nyelven). atlatszo.hu. (Hozzáférés: 2019. február 25.)

41-től 60-ig Origo

Altus – tények Archiválva 2015. április 23-i dátummal a Wayback Machine-ben – Altus.hu

Dobrev Klára lesz az Altus vezérigazgatója – Origó, 2009.10.01.

Európai Bizottság: Az Altus-féle konzorcium nem auditál Archiválva 2015. július 13-i dátummal a Wayback Machine-ben – Inforádió, 2015.04.20.

Az Európai Bizottság gondolja újra az Altus megbízását! – Kormány.hu, 2015.04.19.

Dobrev Klára: Nem a kormányt ellenőriztetik az Altusszal – hvg.hu, 2015.04.19.

Gyurcsányt választották miniszterelnök-jelöltnek”, 2004. augusztus 25. (Hozzáférés ideje: 2018. október 23.) (hu nyelvű) 

Gyurcsány szívesen magyarázza a kiszivárogtatott felvételt (magyar nyelven). index.hu, 2006. szeptember 18. (Hozzáférés: 2009. október 3.)

Gyurcsány: Szenvedélyes igazságbeszéd volt

Sólyom szerint Gyurcsány morális válságba sodorta az országot

Raymond Williamsː Orwell; ford. Bizám Lenke; Gondolat, Bp., 1989

Gordon Bowker: Inside George Orwell: A Biography, Palgrave Macmillan, 2003 ISBN 0-312-23841-X

Jeffrey Meyersː Orwell. Egy nemzedék fagyos lelkiismerete; ford. Magyari Andrea, versford. N. Kiss Zsuzsa; Európa, Bp., 2007

George Orwell művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

100 éve született Orwell – A www.orwell.hu oldal anyaga

Hirmagazin.eu (bg)