A Bors információi szerint Soltvadkerten eltemették Katzenbach Imrét, akinek október végén találták meg a holttestét a baranyajenői erdőségben elásva.

Korábban a Blikk is megírta, hogy megtalálták az MTK egykori híres labdarúgójának holttestét. Katzenbach Imre XVII. kerületi otthonából 2009. szeptember 28-án tűnt el, maradványaira tavaly október 23-án bukkantak rá Baranyajenő térségében.

Az egykori sportoló az egyik főszereplője volt az eltűnése időszakában kirobbant Eclipse-botránynak.

A milliárdos adócsalás miatt felszámolt céghez köthető vállalkozások ügyvezetőjeként – tettestársaihoz hasonlóan – rá is több éves börtönbüntetés várt.

Mindenki ezt olvassa most!

Katzenbach az autóját és személyes iratait hátrahagyva vált köddé nem sokkal a 45. születésnapja után. A rendőrség a kezdetektől gyanította, hogy bűncselekmény áldozata lett, mígnem 2019-ben olyan információkhoz jutottak, hogy a férfit meggyilkolták. Kiderült az is, hogy a gyilkos hol rejtette el a holttestet, így végül Baranyajenő térségében megtalálták és azonosították az áldozat maradványait a nyomozók.

A rendőrség egy, jelenleg is a börtönbüntetését töltő korábbi üzlettársát, H. Attilát (50) gyanúsította meg az ügyben. Egyes hírek szerint a férfi vadászbirtokán ásták ki a maradványokat.

A Bors most azt írja, szűk családi és baráti körben szülőhelyén, Soltvadkerten vettek végső búcsút református szertartás szerint az MTK-val kétszeres bajnok és kupagyőztes Katzenbach Imrétől.

blikk, bors

Hirmagazin.eu