hirmagazin_2015-08-07_065338

A népszerű tenor hazánkba látogat. Járt már korábban is Budapesten, kétszer szerepelt is már itt. Mind a két alkalommal az Erkel színházban lépett fel, az Aidában Radamesként, a Toscában Cavaradossiként – számolt be róla a Nők Lapja Café.

Az idős énekmester 2016. február. 6-án fog vendégszerepelni Magyarországon – jelentette be Facebook-oldalán. A Magyar Állami Operaház jótékonysági estjén, a Shakespeare-bálon hallhatjuk őt – közli a nlcafe.hu.

José Plácido Domingo Embil spanyol operaénekes-tenor, karmester és operaigazgató, a „Három tenor” egyike. Szülei Plácido Domingo Ferrer és Pepita Embil spanyol zarzuela előadók, akik 1949-ben Mexikóba emigráltak két gyermekükkel (Plácidóval és húgával). A szülők Mexikóban saját zarzuelatársulatot hoztak létre. Plácido Mexikóvárosban, a Nemzeti Konzervatóriumban kezdett zenét tanulni, az éneklés mellett zongorázni és vezényelni is. 1958-ban a Los Black Jeans nevű rock and roll együttes háttérvokálosa volt. Első színpadi fellépésére 1959. május 12-én került sor Guadalajarában, ahol Pascual szerepét kapta a Marina című darabban. Még abban az évben játszott a Rigolettóban és más darabokban is.  1962-ben csatlakozott a tel-avivi Opera társulatához, ahol két és fél év alatt 280 előadáson énekelt. Egyre több elismerést kapott, 1966-ban már a New York-i City Operában, majd 1968-ban a Metropolitanben énekelt. Azóta 21 alkalommal énekelt a szezon nyitóelőadásán. (Ezzel túlszárnyalta Enrico Carusót is, aki 17 alkalommal.) 1967 és 1971 között túlesett első fellépésén a világ szinte összes jelentős operaszínpadán (Bécs, London, San Francisco, Chicago, Milánó), ezeknek azóta is rendszeres visszatérő vendége.  1973-tól egyre gyakrabban vezényel is, operákat, illetve néha szimfonikus zenekarokat. Jelenleg két társulat, a washingtoni Nemzeti Opera és a Los Angeles-i Opera igazgatója, szerződését évente, mindkét helyen folyamatosan megújítják. Akkor lett az operarajongók táborán kívül is világszerte ismert, amikor 1990-ben Rómában a labdarúgó-világbajnokság megnyitóján együtt énekelt LucianoPavarottival és José Carrerasszal. Ez volt a Három tenor első koncertje, amit még számos követett.2010 márciusában vastagbélrákot diagnosztizáltak nála, amivel megműtötték.A ma élő tenorok közül talán ő a legsokoldalúbb, eddig 92 különböző szerepet énekelt színpadon. Ebben nincsenek benne a csak lemezre énekelt szerepei. Gyakorlatilag az összes klasszikus tenorszerepet elénekelte, mellettük sok modern darabban is szívesen szerepel. Érdemes lesz tehát ellátogatni a nagy tenor koncertjére, minden rajongónak kötelező jegyet váltania az eseményre. Egy csodálatos hangú énekes koncertjéről van szó, aki hangjával elbűvölte a világot. Csodás tenor, akit igazán szeret a közönség. Számos egyetem doktori címmel tüntette ki, és Hollywoodban is csillagot kapott a hírességek sétányán 1993-ban. A világ legjobban fizetett és legnépszerűbb énekesei közé tartozik. Ahol csak koncertezik, telt házas koncerteket ad világszerte. Rengeteg díjat és kitűntetést kapott már tevékenységéért. A 70-es éveiben járó énekes jövőre is elbűvöli a közönséget bizonyára. Egy remek, kiváló énekes ő, a három tenor közül talán a legsikeresebb. Várjuk őt szeretettel Budapesten!

Forrás: delina; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu