A republikánus szenátorok elsöprő többsége ellenzi, hogy folytassák a Donald Trump volt amerikai elnök elleni alkotmányos vádeljárást (impeachment).

Ezt bizonyítja az a keddi szavazás, amelynek során az 50 felsőházi republikánus képviselőből 45-en arra szavaztak, hogy a felelősségre vonási eljárás alkotmányellenes.

A szenátusi szavazás során 55-en voksoltak arra, hogy helyezzék hatályon kívül Rand Paul kentuckyi szenátor kifogását, amely alkotmányellenesnek nyilvánította volna az impeachment-eljárást. Ez azt jelenti, hogy Donald Trump első tárgyalása február 8-án – az eredeti ütemterv szerint – elkezdődik a szenátusban.

Az impeachent-eljárás nagyban hasonlít egy bírósági tárgyalásra, melyben a képviselőház vádat emel, a felsőház, a szenátus pedig lefolytatja a tárgyalást, és dönt arról, hogy megalapozott-e a vád, felelősségre kell-e vonni az elnököt. Donald Trump ellen lázadás szítása miatt emeltek vádat, a Capitolium január eleji megtámadása előtt tartott nagygyűlésen mondott, gyújtó hangú beszéde miatt, amely után hívei megrohamozták a törvényhozás épületét. A Capitolium elleni támadásban többen életüket vesztették, köztük egy rendőr is.

Amennyiben a felsőház elítélné a volt elnököt, elveszítheti a neki járó juttatásokat, és soha többet nem indulhat újra elnökválasztáson. A szenátusban azonban legalább 17 republikánus politikusnak is támogatnia kellene az elnök elítélését, mert a demokratáknak nincs meg ehhez a kellő többségük.

mti

Hirmagazin.eu

ElőzőLázár János: „… orbánabb vagyok Orbánnál”..
KövetkezőNapokig várta beteg gazdáját a kórház előtt egy kutya – videó
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza