Csak az amerikai földrészen több száz ember tűnt el úgy az elmúlt évben, hogy soha nem akadtak a nyomukra. Mintha csak kámforrá váltak volna.

A világon ez a szám több ezerre rúg, és ezen személyek személyes tárgyai sem kerültek elő utólag.

Mintha tényleg elnyelte volna őket a Föld…

Látszólag nincs kapcsolat ezen esetek között, de többször felmerült már sokakban az, hogy vannak közös pontok az eltűnések között.

Pl. Magyarországon és Európa más országaiban is sok esetben a két keresztnevű kiskorúak tűnnek el, ez egy közös pont.

Másik közös pont el eltűnés módja, az útvonal, ahonnan rendszeresen eltűnnek: Amerikában, egyes nemzeti parkok, valamint bizonyos sivatagokon át vezető országutak.

A másik közös pont pedig az, hogy az eltűnt személyek egy jelentős része valamilyen szempontból különleges volt, átlagon felüli.

Ez hívta életre azokat a teóriákat, mondhatni összeesküvés elméleteket, hogy ezek az emberek mind láttak, hallottak, tudtak valami olyat, amit nem lenne szabad. A névtelen informátor kifejezésnek nem véletlen van komoly jelentése.

Másik országokban a zsidó származásúak tűnnek el tömegesen, főleg kiskorúak, valamint világszerte olyanok, akik kitűnnek valamiben, akiknek a létezése társadalom-alakító folyamatokhoz vezethet.

Rengeteg a rejtély az eltűnések körül, és tény, hogy ezen ügyek 95%-ba soha nem lett lezárva, megmagyarázva, és sajnos, az esetek legkisebb százalékában lesz meg az eltűnt..

Hirmagazin.eu

ElőzőArmin Laschet lett a CDU új elnöke, de bizonytalan, hogy lehet-e belőle német kancellár..
KövetkezőA hermelin lett az év emlőse
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza