Hirmagazin
Image default
Egészség - betegség

Közzétette a koronavírus elleni vakcina beadásának listáját az NKK

A Nemzeti Népegészségügyi Központ az év utolsó napján hozta nyilvánosságra a koronavírus elleni oltás tervét.

A listára eddig is voltak utalások, azonban ez az NNK hivatalos listája:

Első helyen az egészségügyi dolgozók szerepelnek, beleértve a takarítókat is. Őket követik a szociális ellátásban dolgozók és szociális ellátásban részesülő személyek. Harmadik helyen foglalnak helyet a COVID-19 fertőzés szempontjából kockázati csoportba tartozó 60 évesnél idősebbek.

Ezután következnek a rendvédelmi szervek azon dolgozói, akik munkájuk során közvetlen kapcsolatba kerülnek a lakossággal. Majd a 18-59 évesek, akiknél fennállnak a fokozott kockázatot jelentő alap és vagy társbetegségek.

Utolsó előtti helyen a kritikus infrastruktúrában dolgozók állnak. Utolsó helyen pedig azok a 18-59 éves, akik a fenti kockázati csoportokba nem tartoznak.

Az NKK továbbá azt is meghatározta, hogy azok, akik az elmúlt hat hónapban igazoltan voltak fertőzöttek, nem olthatók be. Egyelőre pedig az sem tisztázott, hogy hogyan válogatják majd ki a valóban rászorulókat, ugyanis az online jelentkezettek esetében nem tudják lekérdezni, hogy az illetőnek van-e kockázatott jelentő betegsége.

nkk, blikk

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

A női intim higiénia kiemelten fontos az egészség megőrzése érdekében, mivel a nem megfelelő tisztítás irritációhoz, fertőzésekhez és kellemetlen szagokhoz vezethet.. (18+)

Kovács Karolina

Irritáció, fertőzések, kellemetlen szagok. Csak néhány probléma, ami előfordulhat, ha nem sikerül fenntartani a megfelelő péniszhigiéniát.. (18+)

Kovács Karolina

A reggeli kellemetlen szájszag (halitózis) teljesen normális jelenség, és több oka is van:

Kovács Karolina
Megszakítás