Mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse, Kertész Mihály kultfilmjében, a Casablancában járunk.
Karácsony napján ünnepelné születésnapját Hollywood aranykorának egyik legelismertebb magyar mesterembere, a Casablanca, a Mildred Pierce és – stílszerűen – a Fehér karácsony rendezője, Kertész Mihály avagy Michael Curtiz, akit kollégái zsarnoknak tartottak, tehetségét viszont mindenkor elismerték.
Kaminer Manó néven született Budapesten, 1886. december 25-én (más források szerint 24-én), zsidó származású családban, Kaminer Ignác galíciai születésű szobafestő és a Nagyváradról származó Nathan Aranka gyermekeként. Nagycsaládban, három testvérével egy kis szobába összezsúfolva nőtt fel, és a nehéz anyagi körülmények miatt már 14 évesen munkát kellett vállalnia. Később elszökött otthonról, és egy cirkuszi társulathoz szegődött artistának. A színpad világa gyorsan elbűvölte, hamarosan már színészi ambíciókat dédelgetett, így a pesti színiakadémia növendéke lett. Tanulmányainak költségét cirkuszi gázsijából fedezte, és ekkoriban vette fel a Kertész nevet. Színészi oklevele kézhezvétele után Pécsett, Szegeden, majd a pesti Magyar Színházban játszott, érdeklődése azonban egyre inkább a rendezés és a film felé fordult.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
1912-ben találkozott Siklósi Iván forgatókönyvíró-filmdramaturggal, akivel közösen elkészítették a Ma és holnap című filmet, mely Kertész első rendezésének számít. Fél évet töltött a világ akkori legjelentősebb filmiparral rendelkező országában, Dániában, ahol a koppenhágai Nordisk stúdióban August Blom rendező keze alatt tanulhatta ki a szakma rejtelmeit. Hazatérve már az ország egyik legkelendőbb rendezőjének számított, és az 1910-es években több mint ötven némafilmet rendezett, köztük irodalmi adaptációkat és mozgalmas kalandtörténeteket (ezek szinte mindegyike elveszett sajnos). A sikersorozatot csak az első világháború kitörése szakította meg egy időre – Kertész az orosz fronton harcolt, ahol megsérült, leszerelése után pedig a Vöröskereszt számára készített kampányfilmeket, majd visszatért a játékfilmezéshez.
Támogatta a Tanácsköztársaság kultúrpolitikáját, Kun Béláék számára megrendezte a Jön az öcsém című propagandafilmet, de elégedetlen volt az itthoni viszonyokkal, az államosított filmgyártással. Amikor szerződést kapott az osztrák Sascha stúdiótól, habozás nélkül itthagyta az országot és Bécsbe költözött, ahol végre lehetősége nyílt megvalósítani vágyát: nagy költségvetésű, látványos történelmi filmeket rendezhetett (Damaszkusz csillaga, Szodoma és Gomorra, Rabszolgakirálynő). Tehetségére Hollywood is felfigyelt, és 1926-ban Jack Warner producer (aki csak a rendező miatt utazott Európába) leszerződtette őt a Warner Brothers stúdióhoz. Az együttműködés annyira sikeres lett, hogy Kertész (új nevén Michael Curtiz) 28 éven keresztül a Warner házi rendezőjeként működött.
Az Egyesült Államokban Kertész – akiben a fukarságáról ismert Jack Warner leginkább azt kedvelte, hogy gyorsan és költséghatékonyan dolgozott – változatos műfajokban mutathatta meg tehetségét: bibliai eposzoktól a dzsesszmusicalekig minden zsánerben otthonosan mozgott. Az 1928-as Noé bárkája budapesti bemutatójához külön bevezetőt készített, melyben saját maga konferálta fel a filmet magyar nyelven – ez volt az első alkalom, hogy a közönség magyar szót hallhatott hangosfilmen. Az igazi áttörést a Spencer Tracy főszereplésével készült börtöndráma, a 20 000 év a Sing Singben (1932) és A viaszmúzeum rejtélye (1933) című horror hozták el számára. Utóbbi alkotás színesben, ún. kétszalagos technicolor eljárással készült, mely még nem volt képes volt azt a valószerűséget és részletgazdagságot visszaadni, mint a később kifejlesztett háromszalagos színesfilm-technika.
Igazi régi vágású mesteremberként Kertész a rendező felkészültségében, az anyag pontos ismeretében és a mindenkori műfajnak megfelelő, tökéletesre csiszolt stílusban hitt – és természetesen a jó forgatókönyvet tekintette egy film legfontosabb elemének. Legendák keringenek róla, mennyire el tudott merülni egy-egy szituációban, gondolatban – egy alkalommal állítólag autóvezetés közben jutott eszébe egy ötlet, amit azonnal papírra akart vetni, ennek köszönhetően kizuhant a kocsiból és megsérült. Szintén híres volt munkamániája, a forgatásokra hajnali 5 órakor érkezett és este 8-9-ig a műteremben volt, sohasem akart hazamenni. Kollégái gyakran kellemetlen modorú, zsarnoki rendezőnek írták le, aki megfelelő beszéd helyett otrombán viselkedik a színészeivel és a stábbal – ehhez azonban nagyban hozzájárultak a nyelvi nehézségek. Kertész sohasem tanult meg tökéletesen angolul, vaskos akcentusa és a beszédében vétett hibái nehézzé tették számára a kommunikációt – gyakran mostohafia fordította a stáb számára, mit is szeretne velük közölni. Számos anekdota kering Kertész tört angolságáról, egy alkalommal például „poodle”-t (pudlit) követelt a kellékesektől, majd amikor azok leszállították a kutyát, kikelt magából – mint kiderült, ő „puddle”-t (vagyis tócsát) szeretett volna a jelenetben látni.
Magánélete is mozgalmasan alakult. Még Bécsben feleségül vette Kovács Ilonka színésznőt, vagyis művésznevén Lucy Doraine-t, akitől született egy gyermeke. A pár nyolc év után vált el egymástól, ezután Kertész egy másik sztárt, a francia születésű Lili Damitát vezette az oltár elé, ez a kapcsolat azonban alig egy évig tartott – Amerikába már felesége nélkül érkezett a rendező. Hollywoodban Kertész feleségül vette Bess Meredyth forgatókönyvírót, akivel több mint harminc évig, haláláig élt együtt. Mostohafia, John Meredyth Lucas „tolmácsból” végül forgatókönyvíróvá, producerré és rendezővé érett, egy ideig ő volt például az eredeti Star Trek-sorozat showrunnerje. Kertész édesapja és testvérei a holokausztban pusztultak el, egyedül édesanyja tudott Amerikába menekülni, Warner segítségének köszönhetően.
Hollywoodban rendezett 73 filmjéből kiemelkedik a Blood kapitány (más címváltozatban: Halálfejes lobogó, 1935) című, romantikában és izgalomban bővelkedő hajós kalandfilm, a Robin Hood egyik leghíresebb, 1938-as, Errol Flynn főszereplésével készült feldolgozása, a gengszterfilmműfaj alapművének számító Mocskos arcú angyalok (más címfordításban: A villamosszék felé, 1938) és a Yankee Doodle című musical, George M. Cohan Broadway-sztár életrajzi filmje (1942). Izgalmas westerneket (A holnap hősei, Aranyváros) ugyanúgy remek stílusérzékkel vitt vászonra, mint érzelmes melodrámákat és sötét film noirokat (Mildred Pierce). Legemlékezetesebb alkotása természetesen a háborús szerelmi történetek örök klasszikusa, a Humphrey Bogart és Ingrid Bergman főszereplésével készült Casablanca, melynek bemutatóját eredetileg 1943 tavaszára tervezték, a szövetséges erők észak-afrikai inváziója miatt azonban előrehozták 1942 novemberére.
Felsorolhatatlan azoknak a történeteknek, legendáknak sora, melyek a világ leghíresebb filmes melodrámája körül keletkeztek, a Bogart és a nála sudárabb termetű partnere közti magasságkülönbség orvoslási módjaitól kezdve a filmvégi repülőtéri jelenetig, melyben a stáb törpéket alkalmazott statisztaként, így próbálva nagyobbnak láttatni a háttérben látható papírmasé repülőgépet. Bár a Casablanca a maga korában nem volt átütő kasszasiker (az év legjövedelmezőbb filmjeinek listáján csak a hetedik helyet szerezte meg), a filmet kilenc Oscarra jelölték, melyből hármat – köztük a legjobb film és a legjobb rendezés díját – aranyszobrocskára válthatott. Idővel Kertész alkotása igazi kultuszművé vált, amit újabb és újabb nemzedékek fedeztek fel maguknak. A ’80-as évekre már annyira fontos filmnek számított, hogy még Umberto Eco is tanulmányt írt a Casablanca hatásmechanizmusáról.
Az ’50-es években Kertész látványos, szélesvásznú adaptációt készített Mika Waltari történelmi regényéből (Szinuhe), ő rendezte a Fehér karácsonyt, melyben Bing Crosby híres ünnepi slágere hallható, és még a rock ’n’ roll királyát, Elvis Presley-t is dirigálta az 1958-as King Creole című zenés alkotásban. Szinte a halála napjáig dolgozott, utolsó filmje az 1961-es Jó fiú és rossz fiú című western volt, John Wayne főszereplésével. Hetvenöt éves korában, rákbetegség következtében érte a halál hollywoodi otthonában, 1962. április 11-én. Alakjáról Curtiz címmel készült magyar tévéfilm 2018-ban, Topolánszky Tamás Yvan rendezésében. A kísérleti filmes Lichter Péter Üres lovak (a cím a rendező egy másik híres elszólására utal) címmel készített filmet Kertész és magyar kollégája, Bódy Gábor halál utáni fiktív beszélgetéséről.
divany
