Éjt nappallá téve küzdenek a koronavírus ellen az egészségügyi dolgozók. Most az egyik első számú járványkórház, a Korányi Pulmonológiai Intézet munkatársai, egy közös dallal tisztelegnek egymás előtt, elismerve minden egészségügyben dolgozó kolléga áldozatos munkáját.

„Kivételesen fontos pillanat. Lehetőség önmagunkban felfedezni az Embert. Ráérezni: kinek születtünk. Ráhangolódással jár. Ha megállunk egy pillanatra: befelé figyelünk és felfelé – csak ekkor élhetjük meg.”

írta Facebook oldalán az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet.

Presser Gábor és Sztevanovity Dusán „Az ünnep” című dalát dolgozta fel Keresztes Ildikó, az EDDA és Gömöry Zsolt, amelyet a kórházi dolgozókkal közösen adnak elő.

 

„Kórházi ágy mellett, betegek szenvedése közben mindezt előidézni magunkban, 8-12 órás műszakokban erre figyelni, beosztások, helyettesítések, küzdelmek sűrűjében ünnepelni, a #COVID árnyékában MÉGIS a születésre és az ÉLETRE koncentrálni fáradtan, elgyötörten, kialvatlanul, loholva önmagunk után – ezt kínálja lehetőségként 2020 Karácsonya számunkra”

– írja az Intézet közösségi oldalán.

hirado

Hirmagazin.eu