13 éve, ezen a napon Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin orosz elnököt választja az év emberévé az amerikai Time magazin!

Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin

Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin (oroszul: Владимир Владимирович Путин, Loudspeaker.svg kiejtése✩; Leningrád, 1952. október 7.–) 2000–2008 között az Oroszországi Föderáció sorrendben második elnöke, 2008 májusától kormányfője volt.

A 2012. március 4-én megtartott orosz elnökválasztás első fordulójában aratott fölényes győzelme eredményeként a harmadik elnöki ciklusára tért vissza a Kremlbe.

A Forbes magazin 2013-as felmérése szerint a világ legbefolyásosabb embere.

Még több külföldi hír

Regnálása egyre markánsabban mutatja az autokrácia jeleit, mely Richard Pipes harvardi professzor szerint az orosz konzervativizmus lényegi eleme.

Életpályája

1952. október 7-én született munkás családba Vlagyimir Szpiridonovics Putyin (1911–1999) és (leánykori nevén) Marija Ivanovna Selomova (1918–1998) gyermekeként az akkori Leningrádban (ma Szentpétervár). 1970–1975 között a Leningrádi Állami Egyetem jogi karán nemzetközi jogot tanult. Az egyetemi évek alatt lépett be a Szovjetunió Kommunista Pártjába és tagja maradt annak 1991. évi betiltásáig. A diploma megszerzése után az Államvédelmi Bizottság (orosz nevének rövidítése: KGB) leningrádi szervezetének munkatársa lett. 1985-ben végezte el a KGB első számú, Vörös Zászló érdemrenddel kitüntetett iskoláját (akkoriban J. V. Andropov Intézet, ma a Külső felderítés akadémiája). Ezt követően öt évig az akkori Német Demokratikus Köztársaságban, Drezdában működött, hivatalosan a Barátság Háza igazgatója volt.

Hazatérése után a szentpétervári polgármesteri hivatal nemzetközi kapcsolatok bizottságának elnöki, majd a városi kormány elnökhelyettesi posztját töltötte be, közben 1992 elején alezredesi rendfokozatban a KGB tartalékos állományába helyezték. 1997-ben közgazdasági doktori címet szerzett, disszertációjának címe: Az ásványi és nyersanyag bázis újratermelésének stratégiai tervezése a kialakított piaci kapcsolatok feltételei között, a Szentpétervár–Leningrádi terület régióban.

1996-ban Moszkvába hívták, ahol az elnöki adminisztráció munkatársa, később pedig vezetőjének első helyettese lett. 1998 nyarán kinevezték a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (orosz rövidítése: FSZB) igazgatójának, a következő évben egyidejűleg az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsa titkárának is. 1999. augusztus 9-én Borisz Jelcin hivatalban lévő elnök – a következő évben esedékes elnökválasztást megemlítve – televíziós nyilatkozatban jelentette be: „Most elhatároztam, hogy megnevezem azt a személyt, aki véleményem szerint képes konszolidálni a társadalmat… ”, és Vlagyimir Putyint nevezte meg. Ugyanekkor menesztette Szergej Sztyepasin kormányát és megbízta Putyint a kormányfői teendők ellátásával.

1999. augusztus 16-án az Állami Duma jóváhagyta kormányfői kinevezését. 1999. december 31-én, amikor Borisz Jelcin váratlanul lemondott, Putyin Oroszország megbízott elnöke lett. 2000. március 26-án a szavazatok 52,94 százalékával megválasztották Oroszország elnökének, május 7-én iktatták be hivatalába. Ő ekkor Mihail Kaszjanovot nevezte ki kormányfőnek. 2004. február 24-én, kevéssel az elnökválasztás előtt menesztette Kaszjanov kormányát és új kormányfőnek pedig Mihail Fradkovot nevezte ki. 2004. március 14-én a szavazatok 71,34 százalékával másodszor is megválasztották elnöknek, és szokás szerint május 7-én iktatták be másodszor is ebbe a hivatalba. 2007. szeptember 12-én, fél évvel az elnökválasztás előtt menesztette Fradkov kormányát, új kormányfőnek Viktor Zubkovot nevezte ki. A 2008-as választáson az orosz alkotmány értelmében Putyin harmadszor nem volt megválasztható, ezért helyébe a Putyin támogatásával elnökké választott Dmitrij Medvegyev lépett, aki őt nevezte ki kormányfőnek. Putyin kormányfői kinevezését az Állami Duma 2008. május 8-án jóváhagyta. Ekkor a hatalmának további biztosítása érdekében a kormányzó politikai erő bázisának tekintett Egységes Oroszország párt vezetését is átvette. A 2012. március 4-én megtartott orosz elnökválasztás első fordulójában a szavazók 63,75 százaléka adta voksát Putyinra így második forduló nélkül, május 7-től a harmadik elnöki ciklusára térhetett vissza a Kremlbe.

A 2018. március 18-i elnökválasztáson a hivatalos adatok szerint 67,53%-os részvétel mellett a szavazatok 77%-át szerezte meg, így 2018 májusi beiktatása után elkezdheti negyedik elnöki mandátumát, amely 2024-ig tart. Egyes független megfigyelők szerint a választásnál komoly csalások történtek: A részvételi arány a hivatalosnál lényegesen alacsonyabb volt.

Az évek során több Putyinnal kritikus személy vált merényletek vagy merényletkísérletek, főleg a novicsok nevű idegméreggel történt mérgezés áldozatává. Emiatt rendszeresen kapott bírálatokat, főleg az EU-tól, noha bizonyíték nem volt az érintettségére, Putyin pedig mindig tagadott minden merényletre vonatkozó vádat. Putyin ismert politikai kihívója, Alekszej Navalnij 2020 augusztusában történt megmérgezése kapcsán számos európai állam az ügy pártatlan kivizsgálását követelte, miközben szankciókat helyeztek kilátásba Oroszországgal szemben. Az orosz kormány itt is tagadta az érintettségét.

Magánélete

1983-ban feleségül vette Ljudmila Alekszandrovna Skrebnyevát (1958). A házaspárnak két lánya született: Marija Putyina (Leningrád, 1985. április 28.), aki a Mása Voroncova nevet használja, a hollandiai Voorschotenben él férjével, Jorrit Faassennel (1979) és gyermekükkel, Vlagyimirrel, valamint Katyerina Putyina (Drezda, 1986. augusztus 31.), aki a Katyerina Vlagyimirovna Tyihonova nevet használja, a Moszkvai Állami Egyetem tudományos tanácsának tagja, az egyetem modernizációs programjának vezetője. 2013-ban férjhez ment Kirill Samalov (1982. március 22.) milliárdos vállalkozóhoz.

Putyin 2013-ban elvált feleségétől, majd azt közölte, hogy addig nem nősül meg újra, amíg volt felesége nem köt újra házasságot. A média találgatásai szerint gyengéd szálak kötik az egykori ritmikus gimnasztikázóhoz, Alina Kabajevához. A 2004-es olimpiai bajnok Putyin pártjának, az Egységes Oroszországnak a képviselője, valamint egy médiavállalkozás elnöke. A New York Post 2013 elején azt írta, hogy Kabajeva 2012 novemberében kislányt szült Putyinnak, 2009-ben pedig egy fiút is.

A viszonyról évek óta cikkeznek a lapok: 2008-ban a Moszkovszkij korreszpongyent azt írta, Putyin külföldön titokban el akarta venni szeretőjét. Az elnök cáfolta a hírt, s nem sokkal később a lap megszűnt. Putyin elnök egy 2014-ben készített interjúban megerősítette, hogy kapcsolatban él. 2015-ben svájci források arról adtak tudósítást, hogy Alina Kabajeva egy ottani klinikán megszülte a harmadik gyerekét, egy kisfiút.

Putyin orosz ortodox vallású. Fekete öves dzsúdó mester.

Putyin az évek folyamán többször mutatkozott egyfajta „macsó szuperhősként” képeken és videókban, aki a vadonban jár, segít egy tigris elejtésében, búvárkodik, meztelen felsőtesttel, izmait megmutatva lovagol, vagy csak pihen. Az első vélemények szerint ezzel a saját imázsát kívánta emelni az oroszok körében, Leonyid Bersidszkij, a Bloomberg orosz származású publicistája szerint viszont a valóság ennél árnyaltabb: Putyin ezekkel a szerepléseivel valójában trollkodik, lényegében azt fejezi ki, hogy a legkevésbé sem tudnak őrá és Oroszországra hatni a nyugati hatalmak a szankcióikkal, miközben az oroszok komoly problémákat okoznak az amerikai informatikai hálózatokba való betörésekkel.

Randy Newman zeneszerző-előadó 2017-ben írt egy dalt Putin címmel, mely szatirikusan figurázza ki az elnököt.

Kötetei magyarul

Szemtől szemben Putyinnal; riporter Natalija Gevorkjan, Natalija Tyimakova, Andrej Kolesznyikov; ford. E. Fehér Pál; Pannonica–Ferenczy, Bp., 2000
Oliver Stone: Putyin-interjúk. A Putyin-interjúk teljes szövege a dokumentumfilmből hiányzó részekkel együtt; előszó Robert Scheer, ford. Seress Ákos; Alexandra, Pécs, 2017

Források:

Sz. Bíró Zoltán: Putyin Oroszországa; Noran Libro, Bp., 2019 (Progress könyvek)
Ackermann Sándor: Putyin játéka. Oroszország és a futball; Helikon, Bp., 2018
Michael Isikoff–David Corn: Orosz rulett. Putyin Amerika ellen vívott háborúja és Donald Trump megválasztásának titkos története; ford. Stemler Miklós; Alexandra, Pécs, 2018
A kéretlen integráció. A putyini Oroszország világgazdasági beilleszkedése, 2000–2013; szerk. Deák András; Akadémiai, Bp., 2017 (Nemzetközi gazdaság szakkönyvtár)
Mihail Zigar: Putyin metamorfózisa; ford. Meszlényi Tamás; Európa, Bp., 2016
Bill Browder: Vörös jelzés. Hogyan lettem Putyin első számú ellensége; ford. Wertheimer Gábor; Lábnyom, Bp.–Úrhida, 2016
Garri Kaszparov–Mig Greengard: Közeleg a tél. Miért kell megállítani Vlagyimir Putyint és a szabad világ ellenségeit?; ford. Hegedűs Péter, Garamvölgyi Andrea, Morvay Péter; HVG Könyvek, Bp., 2015
Walter Laqueur: Putyinizmus. Oroszország és jövője a Nyugattal; ford. Szántó András; Atlantic Press, Bp., 2015
Sztanyiszlav Belkovszkij: Putyin. Az ember, aki nem létezett; ford. Medve Iván; Athenaeum, Bp., 2014 ISBN 9789632933184
Anna Arutunyan: A Putyin-varázs. Isten, hatalom, korrupció Oroszországban; ford. Vígh Zoltán; Európa, Bp., 2014 ISBN 9789630797344
Nemes Gábor: Putyin Oroszországa. Kézikönyv Orbánnak; A hónap könyve, Budapest, 2012 ISBN 9789638958198
Drábik János–Mohácsi Julius–Peter Sheldon–Virág András: Világbéke vs. Világháború – Putyin és Netanjahu titkos megállapodást kötött, Intermix Kiadó, Budapest, 2012 ISBN 9789638769725
Peter Truscott: Putyin útja; ford. Nagy Mónika Zsuzsa; Panem–Grafo, Bp., 2005 ISBN 9789635454327
Oleg Blockij: Vlagyimir Putyin, Librotrede Kft., Budapest, 2003 ISBN 5881491130
Szilágyi Ákos: Borisz sztár és a sztárevicsek. Raszputyintól Putyinig; Helikon, Bp., 2000
Stier Gábor: A Putyin-rejtély. Egy választás anatómiája; Korona, Bp., 2000 ISBN 9639191639
N. Gevorkjan–N. Tyimakova–A. Kolesznyikov: Szemtől szemben Putyinnal, Pannonica Kiadó, Budapest, 2000 ISBN 9639252123

Hirmagazin.eu