Váltott munkarendben dolgoznak a nyomozók a koronavírus-járvány miatt, ezért eddig szokatlan időpontokra is beidéznek embereket. Akadt olyan ügyvéd, akinek reggel 6 órára kellett volna bemennie, végül elég volt 7 órára befáradnia.

„Ügyfelemet felhívta az előadó, hogy folytatólagosan kihallgatná. Természetesen első kérdése az volt, hogy védőjével egyeztetett-e a nyomozó hatóság. Mire a válasz, ne akarja elhúzni az eljárást, mert ha az ügyvéd nem ér rá, akkor majd kirendel egyet. Megjegyzem, év elején indult eljárásról van szó, február óta hozzá sem szóltak az ügyfélhez.”

Így fakadt ki Baji Éva ügyvéd a Facebookon, beszámolva arról is, hogy a vizsgáló reggel 6 órára akarta őket behívni kihallgatásra, mert neki haladéktalanul be kellene fejeznie az eljárást. „Megállapodtunk egy másnapi időpontban, az már reggel 7 óra. Értem én, hogy járványhelyzet van, de azért a nyomozó hatóság miért gondolja azt, hogy az ő munkaszervezésük miatt akár éjfélre is berángathatják az emberfiát, még ha a kihallgatás sürgősségét semmi sem indokolja.”

https://www.facebook.com/eva.baji/posts/3435923239777105

Baji Éva a Blikknek elmondta, egyre többször fordul elő mostanában hogy nagyon korai vagy kései időpontban kell kihallgatásra mennie, ahogy fogalmazott, ez divat lett. Közölte azt is, hogy a bejegyzésében szereplő konkrét ügyben három gyanúsított van, akik kifigyelték, hogy valaki nagyobb összeget vesz fel az egyik bankból, majd követték és egy parkolóban az autóban hagyott pénzt megszerezték. „Ügyfelem beismerő vallomást tett és visszafizette a kár ráeső részét.”

A reggeli kihallgatás mintegy húsz percig tartott és azon az egyik tettestárs márciusban tett írásos vallomását tárták Baji Éva és védence elé. „Ez, a nyomozóhoz hét hónappal ezelőtt odakerült iratra való nyilatkozattétel volt az, ami, ha nem történik meg, veszélyeztette volna az eljárás elhúzódását” – vetette fel ironikusan az ügyvéd.

„Természetes, hogy meg kell erről kérdezniük minket, és el is mondtuk, hogy az ember hazudik. Már csak azért is, mert az ügyben a kamerafelvételek révén végig lehetett követni az eseményeket, tehát bizonyított, hogy mi történt, ezzel olyat sokat variálni nem lehet.”

Megjegyezte Baji Éva azt is, hogy bármennyire azt hangoztatta a nyomozó, hogy le akarja zárni az eljárást, az nem fog neki sikerülni, mert most vesznek majd DNS-mintákat a pénz ellopásához használt autóról, ami akár két-három hónapig is eltart.

„A kihallgatás sürgősségét valószínűleg az indokolhatta, hogy a két tettestárs bűnügyi felügyelet alatt van, és annak meghosszabbításához kellett valamilyen eljárási cselekménynek történnie.”

Baji Éva bejegyzéséhez többen hozzászóltak. Egyikük arról számolt be, hogy külföldön élő ügyfelét a pandémiás helyzetben is be akarta idézni a nyomozó, és egyáltalán nem érdekelte, hogy az illetőnek aztán tíz napra karanténba kell vonulnia.

A járvány átírta az eddigi munkarendet

A hivatali munkarendtől való eltérés „különösen a COVID-19 vírus okozta járványhelyzetre történő reagálás miatt nyert teret” – közölte lapunkkal az Országos Rendőr-főkapitányság. Emiatt a nyomozók egyik része nappal, másik része pedig délután és este dolgozik, „elősegítve ezzel is a munkából eredő esetleges fertőzések hatékonyabb megelőzését.”

Megjegyezték azt is, hogy a büntetőeljárásról szóló törvény és a kapcsolódó jogszabályok nem korlátozzák a nyomozókat abban, hogy a tanúkénti idézéseket milyen időpontra küldik ki. Ebből adódóan lehetőség van a tanúk kora reggeli, vagy akár késő délutáni, esti időpontra történő idézésére is.

„A büntetőeljárások időszerűségének biztosítása, fenntartása folyamatos elvárás, mely független az esetleges járványhelyzettől. Éppen ezért a nyomozó hatóságok mindent megtesznek a nyomozások minél gyorsabb és eredményesebb befejezése érdekében.”

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Fotó: Police.hu