Az egyházfő hétfőn megjelent új könyvében fejti ki álláspontját, amelyben nemzeti-populista fantáziákról is szó esik.

„Attól félni, hogy a bevándorlók felhígítják a keresztény kultúrát, groteszk módon ábrázolja a kereszténységet és egész kultúránkat

– állítja Ferenc pápa Álmodjunk együtt című könyvében.

„A migráció egyáltalán nem jelent veszélyt a kereszténységre, csupán azoknak az elméjében, akiknek hasznuk származik ezekből az állításokból. Népszerűsíteni az evangéliumot, ugyanakkor nem befogadni az idegeneket szükség idején – ez olyan kultúrát hoz létre, amely csak nevében keresztény, megfosztja a vallásunkat attól, ami a különbséget jelenti.”

Ferenc pápa, az Argentínában letelepedett olasz emigránsok unokája rendszeresen szolidaritását fejezi ki a Földközi-tengeren átkelő migránsokkal, gyászolja a migráció halottjait és elítéli azokat a gazdag országokat, amelyek nem fogadják be őket

– írja az Euronews.

Hangsúlyozza: „Nemzeteink méltósága azt követeli, hogy biztonságos folyosókat nyissunk a menekültek számára annak érdekében, hogy félelem nélkül mozoghassanak a halálos területekről a biztonságosabbak felé. Elfogadhatatlan, hogy migránsok százai halnak meg a veszélyes tengeri átkelések során, vagy a sivatagokban. Az Úr az összes halálesetért elszámoltat majd bennünket.

A pápa azokat a vezetőket is elítéli, akik a „képzelt ellenséggel szembeni gyűlöletet szítják azért, hogy eltereljék a figyelmet a valódi problémákról.

„Nemzeti-populista fantázia csupán a keresztény civilizáció védelme a vélt ellenségektől, legyen az ellenség az iszlám, a zsidók, az Európai Unió, vagy az ENSZ. Ez a félelemkeltés azokat az embereket szólítja meg, akik már nem vallásosak ugyan, de nemzeti örökségüket egyfajta identitásnak tekintik. A félelem és az identitásvesztés növekszik, miközben csökken az egyházak látogatottsága”

– mondja Ferenc pápa új könyvében.

(Euronews)

Fotó: mti/epa

mandiner

Hirmagazin.eu