Zártkörű chatszobában, vagyis internetes fórumon árult drogokat egy budapesti bűnbanda.

Egyszerre 15 helyszínt szálltak meg a rendőrök, tucatnyi embert fogtak el november 20-án / Fotó: police.hu

Egyszerre 15 helyszínt szálltak meg a rendőrök, tucatnyi embert fogtak el november 20-án / Fotó: police.hu

A beérkezett megrendeléseket akár külföldre is eljuttatták, legális futárszolgálat kézbesítette a csomagokat. A szervezet tagjai jól szituált, rendezett családi háttérrel rendelkező fiatalok voltak, három napja fogták el őket.

Egyszerre tizenöt helyszínen tartottak házkutatást. A police.hu közleménye szerint az internet kínálta arctalanság mögé bújva közösségi médiás ismeretségekre tettek szert, s egy chatszobás közösségen belül kezdtek a drogbizniszbe. A kábítószer beszerzését neten keresztül bonyolították, a külföldi eladókkal személyesen nem találkoztak,

az általuk megrendelt kábítószer pedig futárszolgálat útján jutott el hozzájuk, majd azt – egymás között a chatszobában egyeztetve – folyamatosan adták-vették.

Több millió forint készpénzt, többéle drogot, illetve könyveléseket is lefoglalták a házkutatások során / Fotó: police.huTöbb millió forint készpénzt, többéle drogot, illetve könyveléseket is lefoglalták a házkutatások során / Fotó: police.hu

A Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói a rajtaütés során a többségében fővárosi huszonévesekből álló hálózat tagjainál többfajta kábítószert találtak. A több kilogrammnyi lefoglalt anyag között volt marihuána, extasy, hasis, LSD, amfetamin, de még kokain is. Mivel információ volt arról, hogy az ugodi gyanúsított fegyverrel rendelkezhet, ezért őt a terrorelhárítók segítségével fogták el. A nyomozók a budapesti, táborfalvai, ugodi, valamint győri kutatások során találtak a kábítószer csomagolásához és méréséhez használatos tárgyakat, de lefoglaltak számítástechnikai eszközöket, egy légfegyvert és egy lőfegyvert is, míg készpénzben több mint tízmillió forintot.

A nyomozás kiderítette, hogy a csoport alapítója a 27 éves, budapesti lakhellyel rendelkező G. Csaba volt. A közel húsz főből álló hálózatot ő hozta létre, és a tagoknak egy internetes applikáció segítségével az élettársával – a 25 éves E. Sárával együtt – árulta a különböző fajtájú drogot, amit a csoport tagjai egymás között továbbértékesítettek. A bandatagok online egyeztettek a kábítószer adásvételéről. A csapat legfiatalabb tagja mindössze pár hónapja vált nagykorúvá. Kilenc férfit és két nőt – köztük G. Csabát és E. Sárát – bűnügyi őrizetbe vettek.

blikk, police

Hirmagazin.eu

ElőzőAz egészségügyi és szociális dolgozókat méltatta Kásler Miklós
KövetkezőFélelmetes baleset a csendes utcában, egy embernek az életéért kellett futnia – videó
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza