Amióta Magyarországon megjelent a koronavírus-járvány, a baloldal ott próbál meg keresztbe tenni a közös védekezésnek, ahol csak tud.

A sort a végtelenségig lehetne folytatni, de a napokban kétségkívül elérkeztünk a mélypontra: a Demokratikus Koalíció (DK) aláírásgyűjtésbe kezdett a koronavírus-oltóanyagok ellen, mindenféle bizonyítékok nélkül azt sugallva, hogy az orosz és a kínai oltóanyag nem elég megbízható. Ez nem csupán hazugság, hanem annál sokkal veszélyesebb: ezzel Gyurcsány Ferencék emberek életét veszélyeztetik. Ugyanis a vírus megállításának egyetlen végleges módja van: ha minél többen beadatják a vakcinát.

Csütörtök este indította legújabb online konzultációját a DK, amivel talán minden eddiginél messzebbre merészkedett a közös védekezés elleni támadásban.

Politikai kérdést csinálnak a vakcinákból

A baloldali párt honlapján ugyanis váratlanul felbukkant egy kétkérdéses kérdőív, amelyben Gyurcsányék azt tudakolják az emberektől, hogy melyik vakcinát választanák, amennyiben úgy döntenek, hogy beoltatják magukat a vírus ellen.

Ön beoltatná magát koronavírus elleni vakcinával?”

– hangzik az első kérdés, amelyre „igennel” és „nemmel” lehet felelni.

Amennyiben valaki előbbi mellett tette le a voksát, akkor következő körben megjelölheti, hogy melyik oltóanyagot választaná. Opcióként a német, az amerikai, a kínai és az orosz vakcina van megadva, de „a bármelyikkel beoltatnám magam”, valamint a „nem tudom” választ is be lehet klikkelni.

Ahogy az a DK online konzultációinál megszokott, a kérdések és az arra adott válaszlehetőségek meglehetősen manipulatívak, másképp fogalmazva, irányítottak.

A kérdőív bevezetőjében ugyanis kiemelték, hogy „az Orbán-kormány eddig a kínai és az orosz vakcina felé nyitott a leginkább”. Ezzel értelemszerűen azt sugallják, hogy ezeknek a szereknek kérdéses a megbízhatósága. Az emberek véleményéről érdeklődő – ám valójában azt manipuláló – Gyurcsány-párt a petíció elindítását követően közzétett posztjában nem túl korrekt módon úgy fogalmaz, hogy „üzenjük Orbánnak: ne végezzen emberkísérletet a magyar embereken”. Ezt azzal indokolták, hogy szerintük az orosz és a kínai vakcina megbízhatatlan. Hogy állításukat mire alapozták, az nem derült ki a rövid ismertetőből (mint ahogy a párt politikusainak megnyilvánulásaiból sem). Gyurcsányék tehát

NEM VALÓS KONZULTÁCIÓT, HANEM EGY POLITIKAILAG MOTIVÁLT AKCIÓT INDÍTOTTAK. 

A DK politikai kérdést csinált a koronavírus elleni oltóanyagokból. FORRÁS: MTI/MOHAI BALÁZS

Arról nem is beszélve, hogy már a kiindulópont is rettenetesen nagy hazugság. A miniszterelnök ugyanis világosan kifejtette, hogy a nyugati vakcinákat a kormány „lekötötte”, de hogy ezek mikor fognak ténylegesen rendelkezésre állni, áprilisban, májusban, esetleg júniusban, az jelen pillanatban erősen kérdéses. Érvelése szerint ezért, ha valahol hamarabb készül el vakcina, akkor Magyarország abból is rendelni fog, hiszen a gyorsaság most mindennél fontosabb.

A vakcina nem politikai, hanem egészségügyi kérdés, hiszen életeket kell megmenteni 

– emelte ki Orbán Viktor.

Ezen a ponton mindenképpen fontos kiemelni, hogy a koronavírus-járványt egyedül a vakcinákkal lehet megállítani, minden más, így a maszkviselés is, csak annak kordában tartására jó.

AZZAL, HOGY GYURCSÁNY PÁRTJA MEGPRÓBÁLJA AZ OLTÓANYAGOKBA VETETT KÖZBIZALMAT MEGINGATNI, EMBERI ÉLETEKET VESZÉLYEZTET, ÉS NÖVELI A FERTŐZÉS TERJEDÉSÉNEK ESÉLYÉT. 

Emberéletek árán gyűjtenek adatokat?

Az álfelmérésnek van egy másik érdekes jellemzője is, ugyanis a kérdések előtt a válaszadóknak ki kell tölteniük egy adatlapot. A Gyurcsány-párt természetesen a személyes adatokra kíváncsi, a következőket kell megadni mindenek előtt:

  • Név
  • Születési dátum
  • E-mail cím
  • Telefonszám
  • Ország
  • Irányítószám
  • Település

Árulkodó, hogy aki nem adja ki az adatait, az nem fér hozzá a kérdésekhez. Tehát

GYURCSÁNYÉKAT LEGALÁBB ANNYIRA ÉRDEKLI AZ EMBEREK ADATAI, MINT A VÉLEMÉNYÜK. 

Emellett az is kérdéses, hogy az adatgyűjtés mennyire jogszerű – nem egyszer volt már rá példa, hogy az adatvédelmi hatóság jogellenesnek ítélt meg hasonló akciókat.

Szintén az orosz vakcina ellen hergel a Momentum

Nemcsak a DK, hanem a sokak által a párt ifjúsági szervezetének tartott Momentum is az orosz vakcinát támadja.

Fekete-Győr András pártelnök tegnapi videóüzenetében szintén arra célozgatott, hogy a Keletről érkező oltóanyag megbízhatatlan. Emiatt arra kérte a kormány tagjait, hogy mindenki előtt oltassák be magukat a szerrel.

Megbízható az orosz vakcina

A baloldali politikusoknak nemcsak az az állítása hazugság, hogy a kormány nem preferálja a Nyugat-Európából érkező vakcinákat, hanem az is, hogy az orosz oltóanyag nem megbízható.

Tegnap a novoszibirszki Vektor kutatóközpont közölte, hogy a második orosz vakcinával, az EpiVacCoronával beoltott összes önkéntesnél kimutatták az antitesteket. „A klinikai kutatások szerint az antitesteket kimutatták az EpiVacCorona vakcinával immunizált önkéntesek 100 százalékánál. A sejtes immunválaszt illetően már megjegyeztük, hogy az EpiVacCorona vakcinával oltott önkéntesek többségénél az oltás után kifejezett specifikus T-sejtes immunválasz beindulását figyelték meg”
– olvasható a kutatóközpont közleményében.

Azt is kiemelték, hogy az eddigi tesztelések során nem mutatkoztak mellékhatások. Korábban Szijjártó Péter külügyminiszter ismertette, hogy az orosz oltóanyag félidős jelentése szerint 92 százalékos a vakcina hatékonysága.

A kezdetektől akadályozzák a védekezést

Gyurcsányék akciója olyan szempontból nem meglepő, hogy amióta itthon megjelent a koronavírus-járvány, a baloldal ott próbál meg keresztbe tenni a közös védekezésnek, ahol csak tud.

Tavasszal parlamenti képviselőik nem voltak hajlandóak támogatni a koronavírus-törvény gyorsított eljárásban való tárgyalását, később magát a jogszabályt is elutasították a szavazás során. Ezzel durván akadályozták az akkor még teljes egészében ismeretlen vírus elleni védekezést.

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetőjeFORRÁS: MTI/KOSZTICSÁK SZILÁRD

Pedig a kormány csak ahhoz kért támogatást, hogy a járvány csillapodásáig gyorsan tudja meghozni döntéseit. Ez annyira elfogadhatatlan volt a baloldalnak, hogy a nemzetközi szövetségeseikkel együtt hangos diktatúrázásba kezdtek. Ezek a vádak is teljesen alaptalannak bizonyultak, hiszen a kabinet ígéretének megfelelően amint a járványügyi helyzet indokolttá tette, visszavonta a jogszabályt. A baloldal emellett rendszeresen gúnyolta azt a Müller Cecíliát, aki országos tisztifőorvosként sikeresen levezényelte az első hullám alatti védekezést.

A legdurvább támadás Korózs Lajos MSZP-s képviselőhöz köthető. A baloldali politikus egy olyan videót tett közzé, amelyben egy álmentős fogalmazott meg durva hazugságokat az egészségügyi rendszer működésével kapcsolatban. Mint később kiderült, Szabó Tímea, a Párbeszéd vezetője a szocialista képviselőt megelőzve hangoztatta Németh Athina hamis állításait. Azt, hogy a hazai baloldal előre eltervezetten összejátszott nemzetközi szövetségeseivel, hogy egy brit orvosi lapban bukkantak fel a baloldali kamuvideó hazugságai.

Korózs semmit nem tanult a korábbiakból, és ősszel, közvetlenül a veszélyhelyzet meghosszabbítását tárgyaló parlamenti ülés előtt egy, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kamuhírt osztott meg közösségi oldalán. Írásával azt bizonygatta, hogy ma már a koronavírus a leggyakoribb halálozási ok Magyarországon. Gyorsan kiderült, a posztjához felhasznált statisztikák hazugságokon alapultak. A Fidesz-KDNP a kamuhír miatt a politikus lemondását követeli a népjóléti bizottság éléről. A baloldal azonban összezárt, és nem hajlandó megválni a vállalhatatlan megnyilvánulásaival országos botrányt okozó szocialista politikustól.

origo

Hirmagazin.eu